Miután az ISIS kivégezte első kínai áldozatát, a pekingi kormány minden eddiginél egyértelműbben jelentette ki: beszáll a szervezet elleni harcba. Ma még korai lenne találgatni, hogy ez pontosan mit is jelent, de a világ egyik legerősebb hadseregének és titkosszolgálatának megjelenése a térségben – hosszú távon – jelentősen befolyásolhatja az erőviszonyokat. Kína korábban is jelezte, hogy kész minden szükséges lépést megtenni a terrorizmus megfékezésére, de ezt leginkább belpolitikai üzenetnek szánta. A kelet-ázsiai ország évtizedek óta küzd a tízmilliós, muszlim vallású ujgur kisebbséggel, amely nagyobb autonómiát, sőt függetlenséget követel magának Kína nyugati részén.

Az ujgurok a történelemben nem egyszer folyamodtak erőszakhoz. A központi kormány pedig minden alkalmat megragad, hogy a közvéleményt ellenük fordítsa. Tavaly májusban például egy 31 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletért tették felelőssé a Kelet- Turkesztáni Iszlám Mozgalmat, amelyről Peking azt állítja: szoros kapcsolatban áll az al-Kaidával, sőt vezetőjük többször találkozott Oszama bin Ladennel.

„Az utóbbi években az ujgur radikalizmus átlépett a kínai határokon, és része lett a nemzetközi iszlám mozgalomnak” – mondja a Vasárnapi Híreknek Salát Gergely, Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, Kína-szakértő. „Az ujgurok ma már nem csak Szincsang függetlenségéért harcolnak. A különböző videomegosztó oldalakon felfeltűnnek a szíriai harcokban. Al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezére pedig egyik üzenetében már Kínát is a legfőbb ellenségek között említette” – magyarázza Salát Gergely. Kína felkerült a terror térképére, és az ország alapvető nemzeti érdeke lett, hogy együttműködjön a nemzetközi közösséggel.

Kína külpolitikai doktrínája az elmúlt évekig a be nem avatkozásra épült. Ma már azonban egyre több a kínai érdek a világban, ezeket pedig meg kell védeni. Ráadásul – ahogy Salát Gergely fogalmaz – Kína a világon az egyik leginkább energiaéhes ország. Kőolaja jelentős részét a Közel-Keletről szerzi be, elemi érdeke tehát, hogy ott nyugalom legyen. „Arra, hogy Szíriába konkrétan katonailag beavatkozzon, egyelőre nem látok nagy esélyt. A kínai légierő egyelőre nem képes a határaitól távolabbi bevetésekre, tekintve, hogy mindössze egyetlen anyahajója van. Jelentős viszont a hadihajó flottája, amely mostanában egyre gyakrabban tűnik fel nemzetközi vizeken” – teszi hozzá a Kína- szakértő.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!