Pénzügyi analfabéták vagyunk. Kár lenne szépíteni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkérésére végzett kutatás kegyetlen őszinteséggel rántotta le rólunk a leplet: a magyarok pénzügyeket illető karakánsága, – szofisztikáltabban mondva: pénzügyi kultúrája – sajnos igen jó kapcsolatot ápol a béka alsó fertályával.

Közülünk minden második képtelen spórolni, sőt, egy félretett garasa sincs. Kis vigaszt nyújthat talán, hogy még többen vannak azok, akik már nem tudnának lóról hátrafelé nyilazni, de valóban elgondolkodtató, miért van az, hogy nemcsak rosszul bánunk anyagi tőkénkkel, hajlandóak sem vagyunk tájékozódni lehetőségeinkről? Az MNB kiderítette azt is, hogy csupán harminc százalékunk foglalkozik legalább hetente a pénzügyi, gazdasági hírekkel. A felmérés azt mondja, csupán minden harmadik háztartásban élő vezet családi költségvetést, és a megkérdezettek harmadának nem fedezi minden kiadását havi bevétele.

A frizsider ajtaján lógó kéthasábos kiadás-bevétel cetli hiánya talán még nem is akkora gond. Az utóbbi adat azonban annál ijesztőbb. Ennyi embert kap el a többnyire a hónap elején jelentkező egyszer élünk hevület, amikor őrültek módjára rohamozzák meg a város minden olyan négyzetcentijét, ahol pénzt lehet költeni? Osztottam, szoroztam, az egyharmados arány ennek ellenére soknak tűnt. Szerencse, hogy a nagy matekozást egy tükörrel szemben végeztem. Így rögtön beugrott, igazából nem is kell messze mennem, hogy példát találjak a kutatás adatainak igazolására. Friss egyetemistaként, vidékről a fővárosba kerülve magam is gyakran kutattam az albérlet zegzugaiban, hogy meglegyen a pénzem a hétvégi hazaútra.

Nem mintha nem kaptam volna otthonról eleget, talán lyukas volt a pénztárcám, nem is emlékszem. Spórolni szinte képtelenség lett volna, hiszen egy húszas évei elején járó lánynak az élet némely területén szükségszerűen kell nagyvonalúan bánnia a pénzzel. A kötelező kiadások közé tartoztak természetesen a ruhákra és kozmetikai termékekre szánt összegek (a nagyvárosba felkerülő friss hús nem lehet slam­pos, ugyebár), az egyetemi bulik, koncertek költségei, valamint a fénymásolásra és tankönyvekre fordított forintok. Egyedül az étellel lehetett spórolni, de a zsömle tejföllel egy idő után irtó unalmassá tud válni. Pár év eltelt azóta, talán a kutacsom is keményebb már valamivel, házi költségvetést ennek ellenére nem vezetek. Legföljebb fejben. Sajnos még nem akkorák a számok, hogy háttértárolókat kelljen igénybe vennem.

A felesleges izgalmakkal könnyű spórolni, ugyebár.

A jegybank mindent megtesz azért, hogy változtasson az áldatlan állapoton. Vetélkedőket szervez gimnazistáknak, több mint negyvenezer látogatót fogad központjában, tájékoztató füzeteket ad ki. Végül is ez is több mint a semmi.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!