Simicska Lajost idézte a Jobbik alelnöke, méghozzá kiterjesztő módon. Az egykori főoligarcha ugyanis csak Orbán Viktort nevezte örökítőanyagnak, de Volner János a kormánypártról és holdudvaráról jegyezte meg általánosságban, hogy „Simicska Lajosnak nagyon is igaza volt: ezek tényleg gecik”.
A politikus most azt várja, hogy rárepülnek-e a hatóságok, vagy sem. „Ha jövő héten a Nemzeti Nyomozó Iroda tényleg eljár ellenem, akkor bebizonyosodik, hogy az igazságszolgáltatást az Orbán-kormány kézzel vezérli, és ez a kézi vezérelt igazságszolgáltatás, ha akar, elejt egy ügyet, ha akar, megcsinálja az ügyet, és bárkire bármit ráhúz” – mondta Volner a Hír Tv-ben.
A Jobbik alelnöke szerint azért akarhatják kicsinálni, mert megtagadta, hogy betámadja Vona Gábort és pártját. Az erről szóló történetet egyébként a Facebookon is közzétette. „Érdekes és tanulságos beszélgetésen estem túl egy kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló vállalkozóval”, írja Volner. Akinek a vállalkozó állítólag azt mondta: volt MSZP-s, SZDSZ-es, LMP-s politikushoz hasonlóan ő is járhat nagyon jól, de nagyon rosszul is. Vagy kiszáll a politikából és „keményem betámadja” a Jobbikot, illetve Vona Gábort, amit a Fidesz nagyon bőkezűen meghálál, vagy ha ezt nem teszi, akkor a NAV büntetőeljárást kezdeményez ellene és hamarosan a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgatószobájában találja magát. Továbbá azzal is megfenyegették, hogy nyilvánosságra hozzák egy ismert nagyvállalkozóval (nem Simicskával) folytatott beszélgetését is. „Ráadásul már a jövő héten indul a gőzhenger és kinyírnak” – írja Volner.
Az biztos, hogy a Jobbikot egyre kitartóbban támadja a Fidesz, mióta a szélsőséges párt megpróbál középre bejönni, illetve jó kapcsolatokat ápol Simicska Lajossal. Csakhogy Vona egyelőre ellentart a szalámizási kísérleteknek: a nyári tisztújításon hozzá hű emberekkel töltötte fel az elnökséget. A Jobbik első emberére most éppen paparazzók vadásznak – Vona feljelentést is tett az ügyben. Volner ilyesmit nem csinál, ugyanis mint mondja: nem tudja a fenyegetést bizonyítani. Viszont a nyilvánossággal elejét veheti egy esetleges karaktergyilkosságnak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!