Feledésbe merült már, de egy időben számos céget és vállalkozást kényszerített arra a történelem, hogy lecserélje, elhagyja szimbólumát – csak azért, mert az hirtelen az egyik legmegosztóbb és sokak szemében a leggyűlöltebb jellé vált. Ez a szvasztika. Vagyis horogkereszt.
A nyugati világnak mindig is izgalmasnak számított a mágikus Kelet. Tele volt mesélhető, rácsodálkozható történetekkel, mágikus erőt sugalló jelekkel. A szvasztika a jó szerencse és a halhatatlanság szimbólumának számított az ősi Indiában, Kínában, de megtalálható ókori görög vázákon, középkori templomok homlokzatán, afrikai törzsek ornamentikájában.
Egyik és másik irányba is fordulhat, függően attól, hogy a szellem anyaggá sűrűsödését szimbolizálja, vagy éppen az anyag szellemmé bomlását.
Még a magyar etnográfia is ismeri a napkeresztet, a tekerőlevél számos kereszthímzésben és festett felületen felbukkan. Pozitív és erőt sugárzó szimbólumként használta egy időben a Coca-Cola, a Calsberg önálló jele volt a 20. század elején, a Brit Királyi Légierő gépein virított az első világháború után, egy ír mosoda a megtört karokkal forduló egyenlő szárú keresztet választotta jelképéül, Amerikában pedig a biztonsággal járható utakat jelölték egy időben horogkereszttel.
Aztán a náci Németország kisajátította ezt az ősi szimbólumot, és a Harmadik Birodalom nevében elkövetett bűnök miatt a szvasztika szinte teljesen eltűnt a nyugati kultúra jelképei közül.
Az Európai Unióban nincs egységes szabályozás arról, hogy tiltott jelképnek számítson-e vagy se a horogkereszt. Magyarországon tiltott önkényuralmi jelképnek minősül, ám Finnországban a mai napig a köztársasági elnök lobogójának része a talpára állított szvasztika. A szimbólum ugyanis aligha tehet arról, hogy ki és mire használja. Az ember annál inkább.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!