Európa egyik legnevesebb szakértőjét kérte fel az EBESZ média-képviselője, hogy elemezze a magyar médiacsomagot. Karol Jakubowicz, aki szerint a jelenlegi magyar médiatörvénykezés az 1989 előtti időket idézi, nyilatkozott a Vasárnapi Híreknek.
– A médiacsomag sérti az Emberi Jogok Európai Konvenciója 10. cikkelyének alapelvét, miszerint a véleménynyilvánítás és az információ szabadsága a norma, és bármifajta beavatkozás e szabadságba a kivétel, amely csak bizonyos, világosan meghatározott körülmények között történhet. Ez a csomag megteremti az intézményes és jogi keretet a meglehetősen önkényes beavatkozásra a véleménynyilvánítás szabadságába, számtalan csapdát kreál a média és az újságírók számára, amelyeket a Médiatanács felhasználhat bármiféle médiatermék ellen. A nyomtatott sajtó, az elektronikus média és az internet számára megalkotott egyforma szabályozási rendszer szembemegy a demokratikus országokban szokásos gyakorlattal, amelyben szabályozzák a rádió és televízió tartalmát, míg a nyomtatott sajtónak megengedik, hogy azt tegye, amit akar (figyelembe véve az újságírói etikát, a polgári és büntető törvénykönyv előírásait), és általában az internettartalomnak még a közelébe sem mennek (hacsak nem kötődik a cyberbűnözéshez), avagy ön- és közszabályozást szorgalmaznak az utóbbi területen. A közszolgálati média számára teremtett intézményi rendszer pedig ellentétes az Európa Tanács, egykor Magyarország által is támogatott követelményeivel, amelyek e média függetlenségéhez kerestek garanciákat.
– Különleges kérdéssé vált az internet tervezett szabályozása Magyarországon? A médiacsomag szerint az internetes oldalak valamifajta regisztrációját tervezik. Mit gondol erről?
– Az internetes oldalak regisztrációja és a magyar joghatóság ki - terjesztése bármiféle internetes tartalomra a Magyar Köztársaság teljes területén vagy nagy részén olyan kitételek, amelyekhez kevés hasonlók lelhetők fel demokratikus országokban, már ha egyáltalán léteznek ilyenek. Mindenesetre érvényesítésük valószínűleg technikailag nem lehetséges, és jogilag is lehetetlen. Ahogy a mondás szól, a hatóságok túl nagy fába vágják a fejszéjüket. De maga a próbálkozás azt az általános vágyat jellemzi, hogy kontrollálják a médiakommunikáció minden formáját és meglegyen a jogi alap ahhoz, hogy mindenkor fellépjenek, amikor a tartalmuk nem tetszik a hatóságoknak.
– A magyar kormányzó pártok, a Fidesz és a KDNP támadták az EBESZ-jelentést. Érvelésük szerint a jelentésüket a magyar ellenzéki pártok – elsősorban az MSZP – diktálták Budapestről. Kapott-e bármilyen segítséget Magyar országról az elemzése elkészítéséhez?
– Abszurd az ötlet, hogy bárkinek is hagynám, diktálja nekem, hogy mit írjak, vagy a nevemet adnám más valaki által írt elemzéshez. A magyar médiacsomagról készült elemzés teljes mértékben az enyém. Volt olyan előérzetem, hogy ezt a fajta érvelést használni fogják. Ezért tettem egy hosszabb szakmai önéletrajzi jegyzetet a szöveg végére (amit szinte soha nem csinálok ilyen esetekben), hogy megmutassam: megvan a tudásom, a tapasztalatom és a kompetenciám egy ilyen elemzés elkészítéséhez, és már megtettem 18 ország média- törvénykezésével kapcsolatban. Üdvözölnék egy tartalmi vitát az általam kimutatott problémákról és készen állnék arra, hogy elismerjem a tévedéseimet a jogi tételek rossz értelmezése kapcsán, ha elkövettem ilyet. Igen érdekes, hogy egyetlen ilyen érvet sem használtak a bírálók.
– Össze tudná hasonlítani a magyar médiacsomaggal kapcsolatban említett problémákat az ön által elemzett, más országok médiahelyzetével?
– Azt mondják, hogy amit a posztkommunista országokban a médiapolitikával és törvénykezéssel kapcsolatban látunk, az az „ellenreformáció”. Az 1990-es évek viszonylag idealista törvénykezése után, amely minimálisan a látszat szintjén elkötelezte magát a vélemény- és a média szabadsága mellett, sok országban elkövetkezett a módosítások vagy új törvények időszaka, amelyek megkísérlik legitimálni a média politikai vagy adminisztratív ellenőrzését. Atavisztikus médiapolitikának neveztem ezt, amely megpróbál visszatérni a régi, 1989 előtti gyakorlathoz. Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy a magyar médiacsomag nagyon beszédes példája ennek a tendenciának. A politológusok három csoportba osztják a posztkommunista politikai rendszereket: demokratikus, közbenső, tekintélyuralmi. E három csoport médiaszabályozása között mindig világos különbség volt. Bizonyos esetekben azonban eltűnhet a megkülönböztetés. Például megdöbbenve látom, hogy a magyar médiacsomag helyenként azonos megoldásokat alkalmaz, mint a Kazahsztáni Köztársaság tömegmédiáról szóló, 1999-es törvénye, amely szintén tömegmédiaként határozza meg az internetes oldalakat és bevezeti a kötelező regisztrálásukat. Hasonlóan a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács bizonyos „közbülső” politikai rendszerek megoldásaira emlékeztet engem, ahol állítólag független szabályozó testületet hoztak létre, de teletömték politikai kinevezettekkel (rendszerint a köztársasági elnök vagy a kormányfő kiválasztottjaival), amelyek várhatóan követik a politika által előírt irányvonalat.
Dr. Karol Jakubowicz újságíró, magas pozíciókat betöltve sok éven át dolgozott a lengyel sajtóban, rádióban és televízióban. Az elmúlt két évben az UNESCO kormányközi információs tanácsának elnöke volt, aktívan tevékenykedett az Európa Tanács médiával foglalkozó bizottságainak munkájában. Tagja volt az Európai Műsorsugárzók Uniója digitális stratégiával foglalkozó csoportjának. Az idén publikálta a Jog a közéleti véleménynyilvánításhoz című tanulmányát. Az Európa Tanács, az Európai Unió és az EBESZ szakértőjeként sok olyan misszióban vett részt, amelyik valamely tagország médiatörvénykezéséhez adott tanácsot, avagy az elkészült tervezeteket elemezte, Albániától Horvátországon át Ukrajnáig, összesen 18 ország esetében. Számos médiával foglalkozó könyve jelent meg Lengyelországban és nemzetközi kiadóknál. A legutóbbi lengyelül az idén, Az Európai Unió és a média: kultúra és gazdaság között címmel látott napvilágot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!