Talán hihetetlenül hangzik, de még egy olyan világhírű sorozat, mint a Star Trek sem csupán a fantázia szüleménye. A sorozat letisztult története és koncepciója 1966-ra állt igazából össze, amire, úgy tűnik, nagy szükség volt akkoriban. Egyrészt javában dúlt a hidegháború, az Amerikai Egyesült Államok hétköznapjait pedig társadalmi, etnikai, ideológiai csaták, drámák, rasszista megnyilvánulások tették egyre feszültebbé, arról nem is szólva, hogy a vietnami háború kellős közepén állt az ország. Jól jött tehát egy kis idealista boldogságadagolás az egyre inkább a televíziók képernyőjéhez szoktatott polgároknak.
Az Enterprise űrhajó legénysége ugyanis olyan multikulturális egységet alkotott a Star Trekben, ami a valóságban elképzelhetetlen volt. Az emberiség jövőjéért vállvetve harcolt az idegen civilizáció (a klingonok) ellen egy amerikai (Kirk kapitány), egy afroamerikai (Uhura), egy japán (Sulu), egy orosz (Chekov), egy skót (Scotty), valamint egy idegen faj képviselője, az amúgy félvér (és az amerikaiaknak kellően indiánarcú) vulkáni (Spock). A sorozat ugyanakkor arra is lehetőséget adott, hogy erősítse azt a képet, a tudomány jó, a tudomány hasznos, az embereknek pedig bízniuk kell a technológiai fejlődésben, és vásárolják csak a legújabb termékeket.
Ám bármennyire jó volt is a szándék, látva a ma is dúló háborúk és a terror pusztító hatását, a környezetszennyezés mértékét és ütemét, bebizonyosodott: az emberiség önmagától aligha képes a gyors változásra. A remény azonban megmaradt, s talán nem csak a filmben, melynek híres mondata így hangzik: „Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata különös új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk felkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még senki nem merészkedett.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!