Még nem volt itt az idejük - Megdöbbentő, de tény: már csak három északi szélesszájú orrszarvú él a Földön: két nőstény (Najin és Fatu) és egy hím (Sudan) a kenyai rezervátumban. Ez annyit jelent, hogy ez az alfaj a szemünk láttára hal ki. Harminc-negyven évvel ezelőtt még ötszáz példány élt Közép- és Kelet-Afrikában, 1900-ban pedig – amikor Powell-Cotton őrnagy rájuk talált, rendszertani nevét is utána kapta: Ceratotherium simum cottoni – megszámlálhatatlanul sok.
A szélesszájú nevet a dél-afrikai búr telepesek aggatták rá (wyd = széles), amit az angolok white-nak, vagyis fehérnek értettek, így fehér orrszarvúnak is hívják őket, pedig inkább szürkék.
Szélesszájú orrszarvúkat láthatunk Budapesten is, a Fővárosi Állat- és Növénykertben, de azok déli szélesszájúak, nem pedig északiak. A déli alfaj – szerencsére – nem áll a kihalás szélén, s bár az orvvadászok ezt az alfajt is jelentősen megritkították, a visszatelepítéseknek köszönhetően mintegy húszezer példány élhet természetes környezetében.
Az északi szélesszájú orrszarvúkat azonban már nem lehet megmenteni. A szaporításukra tett kísérletek kudarcba fulladtak, a klónozás tudománya pedig számos erkölcsi és etikai kérdést felvet, arról nem is szólva, hogy még azzal sem garantált a siker.
Najin, Fatu és Sudan egy olyan emberi viselkedés példája, amelyre nem nagyon van bocsánat. A tanulsága pedig az, hogy miközben fajok születnek és kihalnak az időben, ám ha az emberiség arra sem képes, hogy megvédje ezt az – elefánt után a második legnagyobb szárazföldi – élőlényt, nem sok reményt ad arra vonatkozóan, hogy önmagát is képes volna megvédeni önmagától. A Karolina-papagáj 1918-ban, a tasmán tigris 1936-ban; a macropus kenguru 1943-ban; a mediterrán barátfóka 1952-ben; a jávai kaszpi tigris 1972-ben halt ki a szemünk láttára. Csak azért, mert az ember vadászott rá vagy kiirtotta élőhelyét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!