Beszállt a kormány a 3-as metró felújításába, egyből 2 milliárd pluszköltséget okozott - A fővárost a pénzhiány fojtogatja, mégis grandiózus terveket sző - Vagy az autósok fizetnek többet, vagy egyes kerületek

 
A 3-as vonalon kiégett metrókocsi

Több mint félmillió utast szállít naponta, így ha a 3-as metró leállna, gyakorlatilag megbénulna a város, nem véletlenen, hogy a kormány mégis úgy döntött: beleáll a vonal felújításába.

Igaz, ez a projekt csaknem 200 milliárdot kóstál, viszont az is igaz, hogy – ne adja isten! – ha elhamvad egy szerelvénnyi ember a metróalagútban, akkor meglehetősen nehéz választást nyerni. Hogy az EU mennyivel szállna be a beruházásba, arról nincsenek pontos számok, de jelen állás szerint 70 milliárdot biztos össze lehetne kalapozni Brüsszelben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig 137,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosítana a BKV-nak. (Hogy ennek mi az ára, egyelőre nem tudni, de eddig a kormányzat a segítségért cserébe fővárosi ingatlanokat, illetve nyereséges cégeket kapott.)

Az biztos, hogy a szerelvények felújítását a magyar „részpénzből” fedezik – az EU nem nézi jó szemmel ugyanis, hogy a felújítási tendert gyakorlatilag az orosz Metrovagonmas cégre szabták. És vélhetően akad majd némi uniós gond a buszos metrópótlással is. Amire a BKV most írta ki a tendert. Másodszor.

A közlekedési vállalat egyszer már talált – közbeszerzési eljárásban – két céget, melyek legyártották volna a földalatti szerelvények kiváltásához szükséges 150 buszt. Csakhogy a kabinet hirtelenjében közölte, hogy a metróprojekt „buszos eleme” a nemzeti buszstratégia része, és arra kérte a fővárosi céget, írjon ki új pályázatot, mégpedig olyat, amelyik nem a BKV-val, hanem egy külsős céggel üzemeltetné az említett „pótflottát”.

A közlekedési vállalat kapásból jelezte, hogy ez 2 milliárd forinttal megdobja a költségeket, de a kormányt ez nem tántorított el, sőt.

Az új tender persze azt is jelenti, hogy késik a projekt, a tervek szerint jövő februárban már a budapesti utakon gurultak volna az új buszok, most a szakemberek többsége szerint ez 2018 elején esedékes. Ez persze azzal jár, hogy még jó sokáig robog „potenciális halálcsapdaként” a 3-es metró.)

Ám a főváros tehetetlen – hiszen gyakorlatilag semmire nincs pénze, amire a kormány nem ad. És pénztelenségét el is ismerte, amikor deklarálta a héten, hogy nem hosszabbítja meg a 4-es metró vonalát a Bosnyák térig, egyszerűen azért, mert nem futja rá, inkább a régi villamosvonalat éleszti újra a Thököly úton.

A jelek szerint azonban Budapest, pontosabban a vezetése valamiféle skizofréniában szenved, hiszen alig jelentették be, hogy nincs pénz vonalhosszabbításra, máris jött a hír: a BKV a következő négy évben 5 milliárdot szán arra, hogy előkészítse a 2-es metró és a gödöllői HÉV vonalának összekötését. Ráadásul közben a főpolgármester beharangozta, hogyha a 4-est nem is, a 3-ast mégis meghosszabbítanák, egészen Békásmegyerig. Tervek erről még nem készültek ugyan, de most majd legyártat egy párat Budapest vezetése.

Amikor Tarlós Istvánt szembesítették a pénzhiánnyal, csak annyit mondott: azt senki nem ígérte, hogy ebben a ciklusban meg is nyújtják a 3-as metró vonalát, de tervezni mindenkinek szabad.



És ha nem lenne elég baj a metrórendszerrel,
2017-ben jön az EU és ellenőrzi, hogy valóban a kormány ígéretei szerint működik- e a 4-es vonal. De nem, hiszen a beígért több mint 450 ezres utasszámnak a felét sem sikerült összehozni, így a 181 milliárd forintos közösségi támogatás egy részét visszakérheti az unió.


311 millió forint
egy felújított szerelvény, 420 millió egy új (310 forintos euró/forint árfolyamon számolva)


Új sarcok jöhetnek.
A főváros pénzügyi mozgásterét kétféleképp tágíthatná. Egyrészt bevezetheti a dugódíjat, ami azt jelenti, hogy az autósok fizetik meg a közösségi közlekedés fejlesztését. Másrészt megeshet, hogy átalakul a parkolási díjak felhasználásának rendszere: egy terv szerint a metróvonal két oldalán (egy-egy kilométeres szélességben) beszedett tarifákat a jövőben nem a kerületek kapnák, hanem a főváros. Ebben az esetben viszont a kerületek kénytelenek lennének máshonnan pótolni a kieső pénzeket, ez praktikusan új vagy megemelt önkormányzati adókat jelent.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!