A Kovács Béla-sztorinak (tudják, ő az állítólagos jobbikos orosz kém Brüsszelben) még messze nincs vége – vázol konfliktusos jobboldali jövőt Juhász Attila. A Political Capital vezetője elemzője szerint mára egyértelműen kiderült, hogy az Orbán által beígért két szimpla pofon kevés lesz. (Emlékeztetőül: amikor a Jobbik létrehozta a Magyar Gárdát, Orbán rögvest beígérte, hogy két maflással hazazavarja az erőszakszervezet és az „anyapárt” tagjait – ahogy ezt Horthy kormányzó tette a nyilasokkal.)

Ám a verbális ütlegelés kontraproduktívnak bizonyult: a Jobbik bázisa nem elvékonyodott, inkább vastagodott. Az Ipsos a héten azt mérte, hogy a munkanélküliek és a szakmunkások körében már nem a Fidesz, hanem a Jobbik a kedvenc, a harminc év alattiak táborában pedig csak kis különbség választja el a szélsőjobboldali formáció a Fidesztől. Úgyhogy a hatalom a (felerősítendő) pofonpolitika mellé beemeli a nyelvcsapás-politikát is, azaz a Jobbik vonzáskörzetébe eső választóknak szimbolikus ügyeket mutatnak fel. Vélhetően szavazatmaximáló lehetőséget látott a bevándorlótémában Orbán Viktor is, aki gyakorlatilag még a Charlie Hebdo lemészárolt munkatársainak holtteste felett elmagyarázta, hogy a gazdasági bevándorlók rossz emberek, és ő bizony nem engedi, hogy hozzánk betegyék a lábukat. „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk magyar országként megtartani” – deklarálta a miniszterelnök. Hogy célcsoportjához kétség se férjen, elegendő a 2009-es uniós választási kampányra visszaemlékezni, amikor a Jobbik szlogenje úgy hangzott: „Magyarország a magyaroké”. (Megjegyzendő: ezt a kitételt az Országos Választási Bizottság alkotmánysértőnek találta.)

Jól kitapintható, hogy a Fidesz keresi a megosztó ideológiai témákat, és azokból próbál ellenséget kreálni, akikről tudni véli, hogy az emberek nem szeretik, magyarázza Juhász. A politológus szerint például nemrég a drogoktól való félelemre játszott a kormány, most pedig a bevándorlóutálatot próbálja kihasználni.

Más kérdés, hogy mennyire lehet hatékony ez a taktika, hiszen a magyaroknak csak 3 százaléka tartja fontos problémának a migrációt. Így Juhász úgy hiszi, nehéz lesz vezető problémává emelni a bevándorlást, és ezzel elfedni például a korrupciós botrányokat, illetve megállítani a szavazók lemorzsolódását.

A Fideszt „odahagyók” többségének, vélekedik Juhász, nincs pártpreferenciája, a Fidesz tömegeket veszített, és ez az emberár nem tűnt fel a Jobbiknál. És tényleg, mintegy 700-800 ezer ember fordult el az utóbbi időben magától a politikától, ezeket Závecz Tibor, a Szonda Ipsos igazgatója „új passzívoknak” hívja.

A kormánypárttól lelépők kisebb része keres új kedvencet – 150 ezer elégedetlen volt Fidesz-szavazó a Jobbikhoz ment át. A kérdés az, mennyire tartós az új pártpreferencia, hiszen a 2010-es győzelem után is amortizálta magát a Fidesz (igaz, akkor két év kellett hozzá), ám a ciklus végére visszacsalogatta híveit. Juhász úgy látja, most tagadhatatlanul nehezebb helyzetben van a visszaépülni próbáló Fidesz.

Már csak azért is, mert a Fidesz elvesztette a kormányzóképességébe vetett népi hitet, magyarázza Závecz. (Ezt a hitet jól mutatja, hogy 2010-ben az országgyűlési választásokon a Jobbik támogatóinak mintegy ötöde szavazott a Fideszre – egyszerűen azért, mert róla hitte el, hogy vezetni tudja az országot.)

Így a kormánypártnak Závecz szerint már azért is küzdenie kell, hogy 1,5 milliós alapbázisa ne erodálódjon. Az érzelmi kötelék megerősítésére pedig remekül alkalmas egy újabb ellenségképp. Csakhogy – kellő érzelmi sokk, azaz bevándorlókkal kapcsolatos negatív tapasztalatok hiányában – a többséget a mindennapok érdeklik. És az élet alapélménye azoknál a csoportoknál, melyeknél a Jobbik előzte/ megszorította a Fideszt, a reménytelenség.

Az, hogy a kormány legfeljebb közmunkát ad (a 25 év alatti fiataloknak is munkanélküli a harmada) nem elégít ki senkit, jegyzi meg Závecz. És mivel más alternatíva nincs (a baloldali térfél egyelőre hiteltelen), az emberek vagy kiszállnak a politikából, vagy marad a Jobbik, amelyik lózungokra és bűnbakkeresésre épít.

A kabinet pedig állni kívánja a versenyt, noha, figyelmeztet Juhász, nyugat- európai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy amikor egy mérsékelt jobboldali párt a jobbszélen akar versenyezni, akkor nem kiszorítja, hanem beengedi a politikai placcra a szélsőségeseket. (Hiszen a témáikat a normál közbeszéd részévé teszi. Ezt bizonyítja például a bevándorlásügy is – a migrációpolitikai vitákban erősödtek meg Nyugat-Európa széljobb pártjai. Holott a mindenkori – gyakorta konzervatív – kormányok 1970 óta szigorítják a bevándorlási szabályokat. Azaz próbálják „lefedni” a szélsőjobboldali témákat is a konzervatív pártok, ám hogy megkülönböztessék magukat, és ne sértsenek európai normákat, a kommunikációjuk jóval konszolidáltabb. Nem olyan otromba, mint a Fidesz, mondja Juhász, aki szerint épp a belpolitikai érdekek diktálta jobbra tolódás miatt egyre kevésbé hiszik el a kormánypárt azon érvét, hogy a „Nyugatnak azért kell tolerálnia a Fideszt, mert egyedül az képes megfékezni a Jobbikot”. Sőt a helyzet az, hogy kívülről néha már meg sem tudják különböztetni a két formációt, és olykor összekeverik a Fideszt a Jobbikkal.

 

--------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!