20 esztendőnk hatalom! Két évtizede színesek az utcák – legalábbis évente egy napon bizonyosan azzá válnak, hirdetve a világ és az emberek sokszínűségét. Legalábbis Magyarországon. Soknak tűnhet 20 év, főleg, ha arra gondolunk, a Budapest Pride csak az utóbbi években vált olyan rendezvénnyé, amelyről boldog-boldogtalan beszél. Tegyük hozzá gyorsan – sajnos. Az utóbbi évek ugyanis már nem csak a felvonulókról, de az őket kordonok közé terelő hatóságokról, betiltásokról és engedélyezésekről, karlendítő ellentüntetőkről is szólnak. Pedig nagyon nem így kezdődött ez a történet.
És még csak nem is 20 éve – 1992-ben merült fel először a hazai parádé gondolata, akkor azonban még az érdeklődés hiánya miatt nem rendezték meg. Egy évvel később viszont a Toldi mozi már meleg tematikájú filmfesztiválnak adott otthont, konferenciát szerveztek az AIDS-ről és fáklyás felvonuláson emlékeztek a betegség áldozataira.
Aztán lassan, de biztosan épült a közösség, 1997-ben pedig közel háromszáz meleg és leszbikus első ízben vonult fel Budapest utcáin. Így kezdődött a Budapest Pride, amelyet 2002-ben még az akkori főpolgármester, Demszky Gábor nyitott meg (ma ez egészen másként fest: Tarlós István mint főpolgármester leginkább magánvéleményben ítéli el a rendezvényt, miközben állandó vita folyik az útvonalról és a teljes felvonulás betiltásáról is), egyre több civil szervezet kapcsolódott be a szervezésbe, előadás-sorozatok, filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések, koncertek és egyre nagyobb, színesebb tömeg jellemezte a látványos és jó hangulatú fesztivált.
2007 volt a fordulat éve: ekkor érte az első komoly atrocitás a felvonulókat, s a következő években az egyre erősödő agresszió korlátok közé szorította a Budapest Pride felvonulóit. Ettől függetlenül – vagy talán éppen emiatt – egyre többen csatlakoznak a rendezvényhez, amelyre idén minden eddiginél több résztvevőt várnak. A fesztivált Alföldi Róbert színész-rendező nyitotta meg, és a tíznapos rendezvényen számtalan program közül lehet válogatni, maga a felvonulás pedig július 11-én, szombaton délután fél 4-kor veszi kezdetét. Ahogy a szervezők írják: „Mutassuk meg együtt, hogy büszkék vagyunk a hagyományainkra és arra, hogy soha nem hagytuk magunkat megfélemlíteni, minden évben vonultunk!”
„Lassan egész Európában szokássá válik, hogy a melegek nyáron valamilyen felvonulást, utcabált, tüntetést rendeznek. Nos, idén, azaz 1997. szeptember 6-án, szombaton fél 6-kor, először a világtörténelemben, Budapesten is lesz melegfelvonulás (a menet a Belgrád rakpartról, a Capella bár elől indul). A felvonulás tényét, megrendezését alighanem senki sem kifogásolja (hiszen, lám, valamirevaló nagyváros ma már nem nélkülözheti az ilyet); más kérdés, hogy hányan mernek-merünk majd elmenni, végigvonulni ország-világ szeme láttára a Váci utcán, tűrni (mert ilyenkor tűrni kell!), hogy lefotózzanak meg lefilmezzenek, akár a tévéhíradó számára is. Megértem, ha sokan nem merik vállalni ezt a nyilvánosságot, talán van rá okuk, talán fölöslegesen paráznak, mindegy: de elvben a legtöbben helyeslik.”
(Részlet Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza című tárcakötetéből)
„1997-ben ez még inkább egy házibuli volt, alig néhány száz métert sétáltunk, inkább családias hangulatú örömünnep volt. És ez éveken keresztül így ment. Azt nem mondanám, hogy már a kezdetek kezdetén lett volna bármiféle célunk vele, inkább csak megirigyeltük a Nyugattól ezt a rendezvényt, és mi is akartunk ilyet csinálni. Nem volt különösebb célunk vele, legfeljebb annyit akartunk mondani, hogy Szia, Budapest, itt vagyunk. Aztán persze szép apránként jöttek az üzenetek, a tematikus rendezvénysorozatok, előadások. De a legfontosabb most is (ahogy mindig is az volt), az előbújás, az, hogy ki merjük mondani azt, hogy kik vagyunk. Nem azért vonulunk, nem arra vagyunk büszkék, hogy melegek vagyunk. Hanem azért ünnepelünk, mert elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy ezt felvállaljuk. Ez óriási különbség, és sokan félre szokták érteni. 2007-ben jött a fordulat, az első atrocitás, azóta van ez a fokozott biztonság, a kordonok, meg az azon kívül álló, artikulálatlanul üvöltő tömeg. Azóta azért sokkal kevésbé van meg ez a házibulijelleg, nincs romantikája az egésznek. De ahogy én látom, az utóbbi néhány évben egyre kevesebb az ellentüntető, míg mellettünk egyre többen sétálnak. És valójában, bármennyire is elkeserítő ez az ellentüntető, rácsrázogató csoport, a helyzetünk azért sokakhoz – a Kelethez – képest jogi szempontból egyáltalán nem rossz. Persze, lehetne jobb is, mint nyugatabbra. Én most leginkább egy célt tudnék megfogalmazni a jövőre nézve: ha újra kordonok nélkül tudnánk ünnepelni, az lenne nagy előrelépés. Ha az ember nem érezné a fenyegetettséget, ha újra felszabadultan, örömmel sétálhatnánk, nekem az most elég lenne.”
Pride máshol.
Míg idén New Yorkban a Pride egyik legfontosabb résztvevője az a Caitlyn Jenner volt, aki büszkén vállalta nemátalakító műtétjét, és aki korábban Bruce Jennerként Amerika kedvelt olimpikonja volt. Hírnevét jelenleg mindazok bátorítására használja, akik hasonló, egész életüket megváltoztató lépésre készülnek. Ezzel szemben szintén idén, de Törökországban rendőrség oszlatta fel a felvonulást, gumilövedékeket, könnygázt és vízágyút vetve be, miután szélsőjobboldali és iszlamista civilek támadtak a résztvevőkre.
A nagy döntés.
Az amerikai legfelsőbb bíróság kilenctagú testülete korszakváltó ítéletet hozott a minap: 5 igen és 4 nem szavazattal úgy döntött, hogy az Amerikai Egyesült Államok területén, az amerikai alkotmány értelmében a szövetségi tagállamok többé nem tilthatják meg senkinek, hogy házasságot kössön egy másik emberrel – s mostantól ez vonatkozik az azonos nemű párokra is. „Amerika számára ez győzelem, mert ha minden amerikai egyenlő bánásmódban részesül, akkor szabadabbak vagyunk” – jelentette ki Barack Obama elnök. Az ítélet azonban kételyeket is felvet: egy nem választott testület (mert a legfelsőbb bíróság Amerikában az) vajon dönthet-e ilyen, a társadalmat érintő ügyben? – tették fel sokan a kérdést, köztük a legfelsőbb bírák némelyike is. Ettől függetlenül világszerte ünneplik az amerikai döntést, bízva abban, hogy ezzel ismét ledől egy gát, és út nyílik az egyenlőség felé – a házasságban is.
„Mára azért már intézményesült része a Budapest Pride a közkultúránknak. 20 évvel ezelőtt egy kerti mulatság hangulata párosult azzal, hogy akkoriban sokkal erősebbek voltak az előítéletek. Mára ez utóbbi sokat javult, viszont a kezdeti cél, hogy az LMBTQI-emberek egyáltalán megmutassák magukat, tudassák a társadalommal, hogy jelen vannak, jórészt teljesült. Egykor, a kezdetek kezdetén jóval több volt például a transzvesztita felvonuló, színesek voltak és harsányak – ami szerintem jó dolog volt, bár sokan kritizálták ezt a fajta jelenlétet.
Aztán 2007 után ez is megváltozott. Én is ott voltam akkor, amikor a kockaköveket dobálták, hatalmas trauma volt. Utána sokan épp emiatt úgy döntöttek, hogy fenyegetve érzik magukat, és elmaradtak. De az utóbbi években látok másokat. Például olyan, vallásos házaspárt, akik kifejezetten azért kezdtek el járni a Pride-ra, mert úgy érezték, tűrhetetlen az, ami történt, és így akarták kifejezni a szolidaritásukat az LMBTQI-közösség felé. Egyre többen vannak azok, akik így vélekednek. Miközben én úgy gondolom, hogy talán az az ellentüntető réteg, amelyik olyan nagy félelmet okoz, talán nem is olyan nagy, legfeljebb hangos, ezért tűnnek tömegnek. De a fenyegető légkör ettől még megmarad...
Néhány héttel ezelőtt Londonban jártam, olyan LMBTQI-emberekkel interjúzni, akik elhagyták Magyarországot, mivel egy ilyen témájú kutatásba kezdtünk nemrég. Egy harmincas férfi elmesélte, odakint annyira könnyű melegként élni, hogy már csak emiatt sem tudna visszajönni. Persze ez egy olyan helyen, ahol 7-800 ezer ember sétál a Pride-on, talán nem meglepő. Mindenhol más az üzenete a felvonulásnak. Hollandiában, ahol szintén részt vettem már ilyen eseményen, egy óriási buli az egész. Nálunk még mindig inkább egyfajta politikai demonstrációként kell értelmezni, és ez ebben a légkörben nem is tud egyelőre megváltozni.”
Petróczi Zoltán
A kezdetektől részt vesz a Budapest Pride- on, sokáig ő konferálta fel az egyes fellépőket. Lady Dömperként pedig már 25 éve állócsillaga a hazai éjszakai életnek, kétségkívül ő a magyar transzvesztita előadók legismertebbike.
Takács Judit
Szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa. 1997 és 2008 között a Budapest Pride egyik szervezője volt, 2001-től 2008-ig a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaságot képviselte a Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumában. Az LMBTQI közösségért végzett hazai és nemzetközi tudományos munkássága, valamint civil tevékenysége miatt 2013-ban megkapta a Háttér Díjat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!