- Csak egyedül vállalhatnak gyereket
- Még a hivatalokban sem tudják, mi az a regisztrált élettársi kapcsolat
- A melegek jogai emberi jogok – más országokban
A legváratlanabb pillanatokban szembesülhet az ember azzal, hogy tele van előítélettel. Magam nemrég a Baross utcai négyes-hatos megállóban, ahol egyébként is igazán sok minden…
„Amikor felkértek erre a beszédre, nem tudtam magam máshogy elképzelni csak üvöltve és kurvaanyázva ezen a pulpituson, hogy itt állok 34 évesen egy olyan országban, aminek nincsen se…
Első amerikai profi meccsére készül a kétszeres olimpiai bajnok öklöző, Nicola Adams. A 34 éves, brit színekben versenyző Adams első számú szurkolója párja, Marlen Esparza. Öt éve…
Magyarországot választotta otthonául: itt tanult, dolgozott, tökéletesen beszéli a nyelvünket Andrea Giuliano melegjogi aktivista, fotós. Mégis vissza kellett térnie Olaszországba. Két…
Az idei Budapest Pride leglátványosabb programja, a felvonulás szombaton 15.30-kor kezdődik. Ekkorra várják a Nagymező utca és az Andrássy út kereszteződéséhez mindazokat, akik…
20 esztendőnk hatalom! Két évtizede színesek az utcák – legalábbis évente egy napon bizonyosan azzá válnak, hirdetve a világ és az emberek sokszínűségét. Legalábbis Magyarországon.…
A múlt hétvégén zúgott a jelszó a pesti Pride-on – „Mocskos buzik!”, „Indul a vonat Auschwitzba”, és a többi –, és az európai ember csak fogja a fejét és azon tűnődik,…
Komoly rendőri készültség mellett, és valószínűleg ennek köszönhetően viszonylag békésen indult útnak az Alkotmány utcából a 19. Budapest Pride Felvonulás három kamionja és pár…
Elég volt a „kirekesztőleges demokráciából” – vallja Lakner Zoltán politológus. A Vasárnapi Hírek friss számában közzétettük a Budapest Pride pénteki megnyitóján elhangzott…