Van benne arany, ezüst és platina, de még foszfor, szén, palládium és vanádium is. Vagyis értékes. Nem is kevéssé az. Mégis, szabadulna tőle az ember, eltolná magától jó messzire, ne is lássa. A helyzet azonban az, az ürülék, merthogy erről van szó, az egyik legfontosabb elem a természet nagy körforgásában, és legkevésbé csak trágyázásra vagy – kellő szárítás után – fűtésre alkalmas.

Egy ember évente 550–660 liter ürüléket (széklet és vizelet együttesen) termel, vagyis, ha mindezt megszorozzuk 7 milliárddal, olyan számot kapunk, hogy elsőre fel sem fogható talán, hová kerül ennyi szenny. Mert valahová mindig kerül: például talaj lesz belőle, tápanyag növényeknek, az amerikai Enviromental Science & Technology szaklap számítása szerint ugyanakkor fontos fémeket is ki lehet nyerni belőle: egymillió ember ürülékéből 13 millió dollár, vagyis 3,5 milliárd forint értékben. Arra nem sok a magyarázat, hogyan kerül a szervezetünkbe ennyi nemes anyag, de alighanem megesszük, lenyeljük különféle módon és eloszlásban, belélegezzük, felszívódik a bőrünkön át.

Persze nem érdemes erre épülő aranybányát nyitni, mert ahhoz előbb hegyet, hatalmas gödröt kellene építeni a fekáliának, de így már egészen más megítélés alá esik az aranyér, amely ugyan onnan kapta nevét, hogy akinek aranyere volt, azon nem kellett már eret vágni, így fizetnie sem kellett érte aranyat a doktornak, felcsernek. Más magyarázat szerint a vér olyan értékes, mint az arany – de arra aligha gondolhatott korábban bárki is, hogy az emberi szervezetből valóban értékes dolgok távoznak.

Most már csak arra kellene figyelni, hogy mindezt ne édesvízzel együtt küldjük a csatornába, mert ha van igazán értékes dolog a Földön, ami talán sokkal fontosabb még az aranynál is, az éppen az édesvíz, az ivóvíz. Az ugyanis – szemben az ürülék mennyiségével – vészesen fogy.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!