Varrni vagy nem varrni, az itt a kérdés! Mármint a bőrt. Színesre, formára, betűre, figurára. A tetoválás nem ördögtől való, sokan mégis viszolyognak azoktól, akik különféle ábrákkal, szövegekkel borítják be a testüket. Pedig a tetoválás szinte egyidős az emberiséggel. Eredetileg is éppen azt a funkciót jelentette, amit a polinéz tatau szó takar (jelölni, rajzolni, beleütni), bár a Ta-atua ennél többet is kifejez: a ta a rajz, az atua pedig lélek, isten.
Ha innen közelítjük meg a tetoválás lényegét, már nem is olyan félelmetes. Igaz, voltak korok, amikor a jelölés kifejezetten negatív jelentéssel bírt (rabszolgák, rasszista megkülönböztetés), és a különböző bandák is felvarratják magukra jeleiket, amit aztán vagy megbánnak, vagy sem. A tetoválás kifejezhet hierarchikus viszonyt, elmesélhet történetet, utalhat egyéniségre és érzelmekre, s ma már műalkotásként is viselhető, a bőrre számos művész úgy tekint, mint élő vászonra. A beavatkozás nem minden esetben veszélytelen, allergiás reakciót válthatnak ki a bőr alá vitt színezőanyagok (fémek, szén, korom stb.). New Yorkban 1961 és 1997 között például csak illegálisan készíthettek bőrrajzokat, a hepatitis B terjedése miatt tiltott tevékenységnek számított a tetoválás.
A történelem során számos híresség is kivarrta magát: George Orwell például világoskék pöttyöket viselt a kézfején; Churchill horgonyt varratott az alkarjára, és még az amerikai elnökök között akadt olyan, akit nem zavart a bőrrajz: az USA 7. elnöke, Andrew Jackson egy indián tomahawk ábráját viselte a belső combján.
Ma már létezik a technológia, amivel el lehet távolítani a bőr alá vitt festéket, de azért érdemes meggondolni, hogy mivel díszítjük testünket, hiszen minden ábra rólunk árulkodik – és tetszik vagy sem, bélyegként viseljük magunkon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!