Félelmetes ragadozók, de ha nem volnának ilyenek, már régen kihaltak volna. Így viszont 100 millió éve itt élnek közöttünk (őseik életkora több százmillió év is lehet), és négyszáznál is több fajukat ismerjük. S hogy az ember többnyire csak levesként szereti a cápát, annak is az uszonyát, az nagyrészben annak is köszönhető, hogy ez a porcos hal nem válogat az ellenségei között. Lényegében mindenki az. És ami elgondolkoztató: ez alól önmaguk sem kivételek. De ami talán még ennél is tragikusabban hangzik: az eleven vagy áleleven szülő fajoknál még az is előfordul, hogy a kiscápák között már az anyaméhben megindul a harc a születésért.
Ezt viszont szó szerint kell érteni. Egyes fajoknál – például a homoki tigriscápáknál – már a magzati korban megfigyelhető a kannibalizmus. A hal ekkor még olyan kicsi, mint egy ember ujja, de a fogaival már képes arra, hogy felfalja gyöngébb, védekezni nem képes ikertestvéreit. A természetnek ez a durvasága ihlette meg az Alien (Nyolcadik utas a halál) című film alkotóit is: az idegen lény magzata egyszerűen kirobbantja magát a gazdatestből, és azonnal mindenki az ellenségévé válik. Akadnak olyan cápafajok, amelyeknél csak kifejezetten kezdeti magzati korban szokás megenni a testvéreket, később viszont eltűnik ez az ösztön.
A győztes magzat kultúrája, hangozzék bármennyire brutálisnak is, a cápák túlélésének egyik záloga is. A kannibalizmus ugyanis éppen arra ad lehetőséget, hogy a cápa rendesen fejlődjön, egészen a születése pillanatáig. Erre amúgy nagy szüksége van, hiszen akad olyan anyacápa, amelyik a szülés után simán felfalja saját utódját is, ha az nem úszik elég messze tőle, biztonságos helyre.
Merthogy túlélni tudni kell.
Persze előfordulhat, valaki cápát lát ott, ahol nem kellene, ellenben biztos, leginkább neki nem kellene ott lennie, ahol cápa van.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!