Mert dalban tényleg, de tényleg mindent el lehet mondani. Még akár a labdarúgás szépségeit és gyötrelmeit is – és itt nem kell mindjárt arra gondolni, hogy minden magára adó klub szurkolói saját indulót skandálnak meccs előtt, közben és után. Mert ez, ugye, evidens. Ám az igazi szépség ott kezdődik, amikor már nem elég az induló, a himnusz, hanem előmerészkedik az árnyékból a dalműfaj királynője, császárnője, vagyis: az opera.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már a méltán népszerű Bajnokok Ligája-sorozat indulózenéjéhez is egy nagy barokk zene- és operaszerző, Georg Friderich Händel 1727-es, II. György koronázási himnuszából választották a dallamot (Zádok, a pap). De labdarúgó-világbajnokságokra álltak össze a tenorok is (Luciano Pavarotti, Plácido Domingo, José Carreras). Amitől azonban bizonyossá vált, hogy a labdarúgás az emberiség mindennapjainak részévé vált, hogy az operák már nemcsak hősszerelmesről, ármányokról és gyilkosságokról szól, hanem a labdarúgásról is. Csak most más szempontból fontos téma ez: játék- és szurkolói szenvedély, szándékos szabálytalanság, fogadási csalás és korrupció. Tíz éve az Angol Nemzeti Operában bemutatták Mark-Anthony Turnage Az ezüsttrófea című zeneművét, melynek főszereplője egy ír labdarúgó, aki a háborúban elveszíti az egyik lábát.
De ennél is messzebbre ment a firenzei Giorgio Battistelli zeneszerző, aki hét évvel ezelőtt úgy döntött, hogy kedvenc csapatáról, a Fiorentináról ír operát – hogy emléket állítson a klub dicsőséges történetének, a legendás góloknak és a felejthetetlen vereségeknek. De nem csak a foci szépségét akarta színpadra vinni: a terve az volt, hogy a szurkolókat az operaházba csábítsa a stadionokból.
Azt nem tudni, hogy írnak-emajd operát a mai sztárokról, Messiről vagy Cristiano Ronaldóról – életük feldolgozása egyelőre a szappanoperánál tart.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!