Mert itt van ez a szuperhold kifejezés (állítólag Richard Nolle asztrológus használta először az 1970-es évek végén), amellyel november tizennegyedikén tele volt az esti égbolt – és persze a sajtó. Az emberek pedig kimentek este a rétre, megálltak a ház tetején, az utcán bámultak az égre. Aztán visszatértek házaikba, leültek egy tea mellé, és azon tűnődtek, hogy ebben most mi is volt a szuperség, hiszen csak a Holdat látták. Felbotorkált az égre, ragyogott, a Föld pedig szép csendben elfordult tengelye körül.
A vérbeli csillagászok többnyire a szívükhöz kapnak, amikor a sajtó olyan neveket használ az égi jelenségekre, amelyeknek – csillagászatilag – nincsen túl sok értelme. Mert a Hold vajon mitől lenne szuper vagy nem szuper? A Földtől átlagosan 384 ezer kilométerre látható. A legnagyobb Földtől való távolsága és közelsége között mintegy 50 ezer kilométer a különbség. Értelemszerűen a Holdat kisebbnek látjuk, ha távolabb van, és jobban, ha közelebb – 14 százalékkal kisebbnek a földtávolban lévő teliholdat, mint a földközelit.
De ettől a Hold még nem szuperebb. A szó – super (latin) – amúgy azt jelenti, fent, felett, feletti, amit végtelen térben lévő tárgyakra vonatkoztatva értelmezni sem igen lehet. A Földhöz képest például mellett, előtt, mögött.
Attól függ, honnan nézzük, és a viszonyrendszerben lehet felett is. Más megközelítésben pedig akár pólusoktól távoli vagy közeli, vagy éppen forgástengellyel szöget záró. De a helyzet az, hogy igazából nem érdemes tiltakozni a szokatlannak tűnő kifejezések ellen. Mert a népnyelv például ismer olyat is, hogy hullócsillag, miközben az első – szó szerint vett és konkrétan értelmezett – csillaghullást követően aligha láthatnánk még egyet belőle.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!