Két ember között legrövidebb út a mosoly. Szép mondás, és akár igaz is lehet, feltéve, ha szép az a mosoly. Mert ugye, valljuk be, húzhatjuk mi bármennyire szélesre a szánkat, ha a fogazatunk hiányos.
Sok helyen lehet hallani, hogy civilizációs betegség a fogszuvasodás, a helyzet azonban az, hogy az ember ősidők óta hullatja és pótolja a fogait. Előbbit vagy természetes útonmódon, vagy fizikai behatásra. A lényeg: a fogpótlás szükségességére már évezredek óta rájött az ember. Persze, szemben a modern technológia nyújtotta lehetőségekkel – amikor már élethű, az eredetinél is erősebb, soha nem szuvasodó, el nem romló fogprotéziseket csavaroznak az állkapocsba –, a maga kezdetleges módján igyekezett teljessé tenni a mosolyt.
Például úgy, hogy a kihullott fogat drótszerű (akár nemes) fémmel rögzítették a megmaradt fog mellé. Az sem volt ritka, hogy halottak fogait használták pótlásra, de kedvelt alapanyagnak számított az elefánt-, a marhaés a vízilócsont is. Utóbbit maga George Washington, az Amerikai Egyesült Államok első elnöke sem vetette meg, alsó protézise ugyanis vízilócsontból – valamint ló-, tehén- és szamárfogból – készült. Rá is kényszerült erre, hiszen életmódja, ínysorvadása és -sérülése miatt már negyvenéves korára elveszítette fogait. Új, és technológiai szerkezete miatt amúgy igen nehéz mosolyát a 18. század forradalmi áttörésének köszönhette, amely már komplett protéziseket használt, igaz, akkoriban még így hívták: foggép – mivel a fogsorokat rugóval kapcsolták össze. Viselete – nem csak súlya miatt – valóban kényelmetlen lehetett, és hosszú távon meg is változtatta tulajdonosának arcformáját.
Ezt követően egész iparág szerveződött a protézistudomány mögé, kísérleteztek, kaucsukkal, gumival – így történhetett az is, hogy Goodyear nem csak autógumijairól híres, hanem arról is, hogy szabadalmaztatta a kaucsukprotézist –, de készült fog aranyból, ezüstből, porcelánból és manapság már cirkónium-oxidból is.
Az orvostudomány fejlődésével ma már viszonylag könnyű pótolni a hiányos fogsorokat. Szinte nyomon sem lehet követni, olyan gyorsan változik a technológia. Az elővillanó mosolyok ráadásul olykor sokkal többet árulnak el viselőjükről, mint azt elsőre gondolnánk. Például azt, hogy gazdagok, mert gyémántlapocskával díszítik fogukat; vagy éppen viccesek, mert minden foguk más és más színű. De az sem elképzelhetetlen, hogy képzőművészeti alkotások is feltűnnek a mosolyok mögött. Igaz, nem könnyű beazonosítani egy csatajelenetet vagy egy halas-vadas, délutáni virágos csendéletet a jobb felső kettőtől a bal felső kettőig terjedően, de ki tudja, még az is lehet, előbb vagy utóbb a fogunkba épített kamerán keresztül fotózzuk a világot. És akkor égre-földre elhangozhat végre a fotósok kedvenc mondata: tessék vigyorogni!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!