Senki nem tudja pontosan megmondani, hány gyerek katona él a világon. Létszámukat mintegy 250 ezerre becsülik, a kimutatások szerint főként a fejlődő országokban harcolnak – ám a jelenség az emberiség történelmének kezdete óta ismert. Nem mintha az természetes vagy éppen helyénvaló dolog volna, hogy férfiemberek háborúznak egymással, de valamiért hajlamosak vagyunk ezt hinni. Pedig téves az a felfogás, miszerint a háború a felnőttek dolga – és nem azért, mert a történelem számtalanszor bebizonyította már, hogy a gyerekek is tudnak háborúzni.
A középkorban az apródok rendre a lovagok mellett indultak csatába, igaz, többnyire csak hordozták a fegyvert, és nem harcoltak vele. Az ókori Spárta fiait ugyanakkor már hétévesen elvitték tanítani, hogy aztán a városállam jó katonái lehessenek. De Horatio Nelson, az angolok későbbi admirálisa is fiatalon, 12 évesen lépett a haditengerészet szolgálatába; és a náci Németország is gyerekekből szervezte hadseregét nem sokkal a bukást megelőzően.
A világtörténelem egyik legfiatalabb katonáját azonban mindössze nyolcéves korában sorozták be 1914-ben, miután megölték szüleit, nagyszülőjét, három lány- és négy fiútestvérét. A szerb Momčilo Gavrić csak azért maradt életben, mert nem volt otthon, amikor a Monarchia katonái rátámadtak a családra. A kisfiú a szerb 6. Tüzérhadosztálynál keresett menedéket, és nemhogy befogadták őt, de hamarosan káplári rangot kapott, a bátorságáért pedig érdemrendet. Amikor azonban elérte a hadköteles kort, senki nem hitte el a történetét, s mivel nem volt hajlandó aláírni azt a papírt, amely arról szólt, hogy próbált kibújni a hadkötelezettség alól, két hónapra lecsukták. Momčilo Gavrić harcolt a második világháborúban is, és megélte Jugoszlávia széthullását is. 1993. április 28-án halt meg Belgrádban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!