Valami nagyon nincsen rendben ebben az univerzumban, ha már az ölelésnek is van világnapja, de lássuk be, miért éppen az ölelésnek ne lenne, ha már annyi mindennek van. Az emberi érintkezés bensőséges, intim formája az ölelkezés – és úgy tűnik, nem tesszük eleget.
Ezért is gondolták úgy az Amerikai Egyesült Államokban – vannak napok, amikor azt gondolom, hogy azért találnak ki ott ilyeneket, hogy nehogy azt gondoljuk, arrafelé csak az ufók szállnak le –, hogy karácsony és Valentin-nap között mindenki öleljen meg valakit. Csak azért, mert jó.
Ráadásul klinikailag is igazolták – nem mintha ez klinikai körülményeken kívül ne volna egyértelmű –, hogy azok az emberek, akik ölelkeznek, sokkal boldogabbak, mint azok, akik nem. Az ölelés jót tesz az immunrendszernek, csökkenti a stresszt,állítólag még a szívnek is jót tesz.
Arról nem is szólva, hogy aki legalább 20-21 másodpercig öleli a másikat, annak – különösen a szerelmes ember – szervezetében magasabb az oxitocinszint.
Jelentsen ez bármit is. De jelent, mert ha azzal a felkiáltással közelítünk valakihez, hogy annyira, de annyira szeretném megnövelni veled az oxitocinszintemet, akkor közben véletlenül se gondoljunk az agyalapi mirigyünk hátsó lebenyére, a hipotalamuszra, sem arra, hogy ott mindjárt felszabadul némi peptid, valójában fehérjenemű anyag, vagyis hormon, ami boldogságot okoz. Arra pedig végképp ne gondoljunk, hogy a túl sok mennyiségű oxitocin akár ödémát is okozhat, mert ha mindezt sorra vesszük, alighanem el is megy a kedvünk az öleléstől.
Magyarán ölelkezzünk, de ne csak október 15-én, hanem máskor is. Ölelkezzünk spontán, tudatosan, és nem feltétlenül vadidegennel, mert lehet, erre ő sem vágyik. De ami a legfontosabb: ölelkezés közben arra gondoljunk, akit ölelünk, és ne az oxitocinra. Ha ezeket a szabályokat betartjuk, akár el is törölhetnénk az ölelkezés világnapját.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!