Három hét sem telt el azóta, hogy beköszöntött a csillagászati tavasz (március 21.), a meteorológiai (március 1.) pedig már több mint egy hónapja dúl, máris kiadták az UV-riasztást a Föld északi féltekéjére. Az ok pedig nem más, mint az elvékonyodott ózonréteg, amit sokszor emlegetnek lyukként is. Igaz, ha így volna, vagyis a napsugarak szűrés nélkül érnék el a felszínt, alighanem komoly égési sérültekkel volnának tele a kórházak.
A lyukat éppen ezért illendő úgy érteni, hogy egy adott térben jelentősen csökken a három oxigénatomból álló molekulák száma és aránya; a pajzsra pedig, ha már ózon, nem úgy kell gondolni, mint valami lovagi kellékre, hanem az ózonmolekulák laza és szétszórt sávjára a sztratoszférában, vagyis a felszíntől mérve 15–50 kilométeres, s főként 25-30 kilométeres magasságban. Ráadásul, ha az ózonréteg a Föld felszínéhez közel helyezkedne el, ahol sokkal nagyobb a légnyomás, mint a magasban, mindössze alig pár milliméter vastagságú volna.
Szerencsére azonban – alapesetben – a magasban van, ami azért is örvendetes, mert az ózon meglehetősen szúrós szagú és mérgező gáz. Vagyis nem érdemes azonnal elcsábulni, ha valaki magashegyi túrára hívna minket, mondván, ott friss és ózondús a levegő. Ha nagy mennyiségben összegyűlik, az árnyalata kékes színű. Nyári hőségben, hatalmas dugóban, szmogriadóban jelentős mértékben megnőhet az ózon koncentrációja. Ám ami lent káros a szervezetre, mert roncsolja például a tüdőt, a nyálkahártyát, és kikezdi még a fémet is, nemhogy a műanyagot vagy a gumiból készült tárgyakat, odafent a magasban tisztítja a levegőt.
Ez utóbbi tulajdonsága miatt az ember is használja az ózont víztisztításra, fertőtlenítésre, fehérjetartalmú élelmiszerek tartósítására, azonban jobb, ha ez a gáz odafent marad – kicsit messze távol tőlünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
