A korabeli feljegyzések szerint egy kisebb nézeteltérést követően Napóleon így szólt az egyik főtisztjéhez: uram, ön egy fejjel magasabb nálam, de ezt az előnyét könnyen elveszítheti. Miközben, a közhiedelemmel ellentétben, Napóleon nem is volt alacsony.


Halála után megmérték holttestének hosszát, és a 168-169 centiméterével az akkori átlag fölé emelkedett. Igaz, a főtisztek és a testőrök között bőven akadt 180- 190 centiméter magas is, így ha a császár közöttük lépdelt, lényegében nem látszott, az ellenségei pedig előszeretettel terjesztették róla azt a pletykát, hogy a császár meglehetősen mélynövésű.

Az, persze, érdekes kérdés, hogy a magasság meghatározza-eazt, hogy ki milyen magasra jut a társadalmi ranglétrán, de ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Rákosi Mátyás 156-157 centiméter magas volt. A spanyol diktátor, Franco például 163 centiméter (ilyen magas lehetett Julius Caesar is), de Sztálin is csak – akárcsak Lenin – 165 centiméter.

Mussolini és Berlusconi amúgy éppen olyan magasra nőtt, mint Napóleon; Putyin orosz elnök viszont elérte a 170 centimétert, ahogyan François Hollande francia elnök is. Hitler 173 centiméter magas volt. Ami a magyar miniszterelnököket illeti: Antall József (180), Boross Péter (170), Horn Gyula (167), Orbán Viktor (174), Medgyessy Péter (180), Gyurcsány Ferenc (188), Bajnai Gordon (179).

A felsorolt politikusok közül azonban csak Napóleonról neveztek el komplexust. A tünetegyüttes betegei kisebbségi érzéssel küszködnek, vagy éppen túlmozgással próbálják leplezni valamilyen hiányosságukat. Miközben ez sem feltétlenül pontos.

Bonapartéról ugyanis másfajta komplexust is el lehetett volna nevezni, ő ugyanis már kölyökkorában kivívta környezete figyelmét: rá is ragasztották a Ribulione, vagyis a forróvérű/ forrófejű gúnynevet.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!