Talán ismerik a viccet, amikor a vendég megkérdezi a kínai étteremben, mit is eszik valójában. A válasz kurta: kutya. A vendég felkiált: de hiszen azt tilos enni! Mire a pincér nyugodt hangon így felel: akkor kacsa… Mondjuk, ez viccnek is durva, de tény: vannak nemzetek, amelyek konyhaművészetéből nem hiányozhat a kedves négylábúak húsa.
Az nyilván történelmi kor-, adott élethelyzet- és társadalomfüggő, hogy mikor és mit eszik az ember, de a házasított kutyák és ölebek elfogyasztása ma már ott sem tűnik állat- és emberbarátnak, ahol korábban szokás volt. Dél-Kínában, Jülin városában például az állatvédők évek óta tiltakoznak, hogy a nyári napforduló ünnepére ne öljenek le több ezer kutyát, és ne egyék meg annak reményében, hogy az állat húsa szerencsét hoz.
Ám a hagyományok ereje éppen az időtállóságban, valamint az emberi szükségletekben rejlik.
Dél-Koreában ezért egyelőre csak ideiglenesen – valójában a 2018-as, Phjongcshangban rendezendő téli olimpia miatt – tiltották be a kutyavágásokat; Tajvanon ugyanakkor már külön törvényt hoztak a kutyák – és macskák – védelmében.
Igaz, ez a szabályozás is csak utólag bünteti – de legalább mintegy 20 millió forinttal és két év börtönnel – azt, aki kutya- vagy macskahúst árul vagy eszik.
Ha most valaki arra gondolna, hogy Ázsia népei (például Indonéziában vagy Vietnamban) barbár módon bánnak az állatokkal, érdemes tájékozódni más nemzetek szokásairól, eredetmítoszairól, valamint a társadalmi viszonyokat meghatározó elvek hierarchikus felépítéséről. S nehogy azt gondoljuk, hogy a nyugati civilizációban nincsen nyoma a kutyahúsevésnek:
Svájc egyes falvaiban még ma is él a füstöltkutyahús-evés hagyománya.
S bár több érdekvédő szervezet tiltakozott már emiatt, ez a hagyomány alighanem azokkal az idősekkel együtt hal ki, akik még őrzik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!