Nincs annál idegesítőbb, mint amikor a gyerek újra meg újra felteszi a kérdést: „Miért?” Az átlagos szülő nagyjából a harmadik után türelmét vesztve próbál kikerülni a beszélgetésből.

Randall Munroe szülei viszont állták a sarat, és megpróbáltak még a legfurcsább kérdésekre is válaszolni. Azt ugyan sem ők, sem senki más azóta sem tudja, hogy vajon a Földön kemény vagy puha dologból van-e több, viszont Randall (aki már gyermekkorában is nagy képregényrajongó volt) megalkotta saját honlapját, amelyen néhány pálcikaember szerepeltetésével vezeti be az embert a (tényleg) szórakoztató tudomány világába. Munroe ugyanis felnőve már nem maga teszi fel a kérdéseket, hanem – szülei empátiájának köszönhetően – inkább válaszol rájuk. Bár korábban ő maga sem sejtette, hogy ez lesz a foglalkozása.

Fizika szakon végzett az egyetemen, majd a NASA munkatársaként kezdett robotikával foglalkozni. Ám (máig meg nem magyarázott okokból) a NASA nem hosszabbította meg a szerződését, s így a jelenleg mindössze 30 éves Munroe annak szentelhette az idejét, amit a legjobban szeret: képregényeket rajzol. Saját bevallása szerint is igazi kocka, egész nap otthon ült a számítógép előtt mindaddig, amíg meg nem nősült. Azóta legalább kimozdul, és már egy irodában ül egész nap a számítógép előtt.

A fizikától azonban nem bír elszakadni, így kezdetben csak néhány vicces, tudományos képregényt rajzolt, ám hamar elárasztották a legképtelenebb kérdések, ekkor alkotta meg a „What if?” (Mi lenne, ha?) című sorozatát, ahová bárki bármilyen kérdést beküldhet. „Mi lenne, ha úszkálnék egyet egy hasadóanyag-tároló medencében?” Ugye, nem gondolja senki, hogy egy ilyen kérdésre komoly választ lehet adni. Márpedig Munroe ad. Sőt komoly számításokat végez, amikor azt a kérdést kapja: „Mi történne, ha egy mólnyi vakondot egy helyre összegyűjtenénk?” Végül arra a megállapításra jut, hogy ha valaki egy mólnyi vakondra vágyik, a legokosabb, ha épít magának egy űrhajót. „Mi lenne, ha lenyelnék egy Lyme-kórral fertőzött kullancsot?” Erre is van válasz, igaz, nem túl megnyugtató, mint ahogy maga a kérdés sem. Munroe mindig jelzi, ha az általa gondolatban vázolt lehetőségeket kipróbálni nemhogy nem érdemes, de kifejezetten veszélyes is lehet. Viszont néha ő maga is elgondolkodik azon, vajon miért érdekel valakit, hogy a húsevő növény, a Vénusz légycsapója mennyi idő alatt enne meg egy átlagos méretű, felnőtt embert...

Ha pedig nem a minden idők leghülyébb kérdéseinek megválaszolásával bíbelődik, Munroe meglehetősen hasznos dolgokkal is foglalkozik. Például a fukushimai katasztrófa után, látva, mekkora az aggodalom az emberekben a sugárzás miatt, és mennyire ellentmondásosak a szakértői válaszok, létrehozott egy táblázatot, amelyből az adatok összehasonlítása után biztonsággal meg lehetett állapítani a sugárzás mértékét az egyes területeken. Számításait hamar átvette a sajtó, nem sokkal később pedig maguk a japánok kérték meg, hogy fordítsa le számukra is. Ekkor Munroe mindenki számára elérhetővé tette, de fontosnak tartotta jelezni, hogy nem számít szakértőnek, egyszerű, tudományos számítások alapján dolgozta ki a módszert.

Egyébként óriási limerick- (nonszensz vers) rajongó, és szeret papírsárkányra szerelt géppel fényképeket készíteni hatalmas épületekről. S minthogy oly nagy szeretettel robbant fel fejben mindenféle dolgokat (köztük rengeteg esetben épp a Földet), tavaly kisbolygót neveztek el róla, amely 4942 Munroe néven, tőlünk kellemes messzeségben kering, valahol a Mars és a Jupiter között.

Képregényei most először magyarul is olvashatóak Mi lenne, ha? címmel megjelent kötetében, így ha bárki kíváncsi lenne arra, milyen magasról kell ledobnia egy szelet marhahúst ahhoz, hogy megsülve érjen földet, vagy hogy lehetséges-e annyit sírni, hogy kiszáradjunk, már nem kell kétségek közt hánykolódnunk éjszaka. Randall Munroe ugyanis tudja a választ.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!