szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Egy rockzenész a humoristák között, vagy egy humorista a rockzenészek között? Nem biztos, hogy kiderül, és az sem, hogy ez fontos. Ami igazán lényeges Dolák-Saly Róbertnek, az a vihánc.…

Kövesdi Péter | 2017. november 27.

Abszurd gyógyír – Dolák-Saly Róberttől még sosem kérdezték meg, amit interjúnkban olvashat
 

Egy Mikroszkóp 50 éve – „…külön jogosítványa volt a bátorságra, az úgynevezett »beolvasásra«.” – írta halála után, 1980-ban a Mikroszkóp Színpad legendás alapítójáról,…

Kövesdi Péter | 2017. október 23.

Ötven lenne – A Mikroszkóp Színpad születéséről, virágzásáról és végóráiról
 

A humor a 60-as években nyert – a szó szoros értelmében – polgárjogot a politikában. Az első viccpártok polgárjogi mozgalmak leágazásaként születtek meg, kifejezve a mindenkori…

Munkatársainktól | 2017. április 30.

Kalózpártok és viccpártok - Nutella, jegesmedve, impotencia
 

Amikor az ember három sztendapos lánnyal készül interjúzni, és a témát előre elküldi mailben (van-e női humor, és ha igen, miért nincs?), jobb, ha mindenre felkészül. Elsősorban…

Kövesdi Péter | 2017. március 5.

A nő, ha vicces
 

Sok kényelmes emberrel találkoztam már, de olyannal, aki úgy választ hivatást, hogy a munkahelye közel legyen a lakásához, még nem. Lakatos Lászlónál ez a hajlam sokkal korábbról…

Kövesdi Péter | 2017. február 6.

Egy cigány, aki dumál és jól - Lakatos László példaképe az amerikai stand up fekete csillaga, Jamie Foxx
 

Humorfesztivál 2016, Thália Színház, február 24–28.

Marik Noémi | 2016. március 8.

Egyik túl kicsi, a másik túl nagy
 

Nevethetnék - Kínunkban, tehetetlenségünkben, gondűzőként vagy épp jókedvünkben, de nevetni nem árt – magunkon, a körülöttünk lévő világon. Most a Tháliában kapunk mindehhez…

NOÉ | 2016. február 23.

Romantikus komédiától stand upig, zenés vígjátéktól kortárs szatíráig, bohózattól interaktív impróshow-ig és szkeccsparádéig
 

Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikus, karikaturista pénteken ünnepelte 85. születésnapját.

Munkatársunktól | 2015. augusztus 25.

Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikus, karikaturista pénteken ünnepelte 85. születésnapját.

Munkatársunktól | 2015. augusztus 25.

 
máj
03

Május első vasárnapja a nevetés világnapja.
- Megváltoztatja a világlátásunk a jókedv.
- Szerelem, pénz, kokain, nevetés – az agynak mindegy!
- Kaffogásszerű hangjaink…

Rácz I. Péter | 2015. május 3.

Tiszta röhej
 

„Aki úgy gondolja, hogy a politikával foglalkozó humoristáknak ma könnyű dolguk van, téved. Mert az állami vezető vagy a közutálatnak örvendő bürokrata valóban könnyű préda, de a…

Kövesdi Péter | 2015. április 14.

Nekünk Fábry jutott
 

Február végén jelent meg a Szabad Földben egy nagy Fábry-interjú, amelyben a humorista a hivatása és a hatalom viszonyáról is értekezett: "Nem ízléstelen módon, de rezsimkritikusnak…

VH ajánló | 2015. április 12.

Február végén jelent meg a Szabad Földben egy nagy Fábry-interjú, amelyben a humorista a hivatása és a hatalom viszonyáról is értekezett: "Nem ízléstelen módon, de rezsimkritikusnak…

VH ajánló | 2015. április 12.

 

Humorfesztivál, 2015. február 11–15., Thália Színház

Marik Noémi | 2015. február 24.

Felszabadult nevetés
 

A leghülyébb kérdésekre is válaszol.
- Egy kisbolygót is elneveztek már róla.
- Randall Munroe fizikus pálcikaemberei segítségével bármit elmagyaráz.

Diószegi-Horváth Nóra | 2014. december 10.

Mindent tudó kocka
 

Helyünk a nagyvilágban. A Playboy által idén az Év Emberének választott Kiss Ádám hároméves kihagyás után most újra önálló esttel áll a Dumaszínház közönsége elé. A Kiss…

Munkatársunktól | 2014. november 20.

Kihagyhatatlan! Kiss Ádám a nagy világban – 80 perc alatt a Föld körül
 

A finn Ismo Leikola a világ legviccesebb embere – legalábbis ez az eredmény született azon a versenyen, amit idén először rendeztek meg az Egyesült Államokban, Los Angelesben. Leikola…

F. Szabó Kata | 2014. november 3.

Végül a finn győz
 

Hát nem csodás a pénisz? - Röpködtek a szürreális sziporkák, a filozófusok focimeccsétől a Favágó-dalig. Egy görög szobor lábai közt Putyin kacsintgatott felénk, Stephen Hawking…

Rónyai Júlia | 2014. július 9.

Még mindig marháskodnak - Elrepültünk a Monty Python búcsúcirkuszával
 

Megkérdeztük...

K. V. | 2014. július 9.

Mintha nekem írták volna a darabjaikat – mondja Galla Miklós
 

„A Pythonok furcsa, idézőjeles világa közel áll hozzám, az ő darabjaikon, filmjeiken nőttem fel, a Brian élete a kedvencem” – mondja Szerednyey Béla színművész, aki a Madách…

K. V. | 2014. július 9.

Magyarok Arthur király udvarában
  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 25 cikk)
  •