Bár minden ember a történelem részese és alakítója, vannak közöttünk olyanok, akikre évtizedek, évszázadok múltán is emlékezünk – szándékuk és akaratuk ellenére. Ilyen Violet Jessop története is, akit egy időben így hívtak: Miss Unsinkable („Elsüllyeszthetetlen”). Ám a megnevezés nem helytálló, ugyanis, bár valóban háromszor szenvedett hajótörést, mindhármat túlélte. Ezért helyénvalóbb volna őt Miss Túlélőnek hívni.

Az ír származású Violet Jessop Argentínában született 1887. október 2-án. Kisgyerekként tüdőbajt kapott, az orvosok rövid életet jósoltak neki, de felépült a betegségből. Apja viszont meghalt, így a család visszaköltözött Angliába, ahol anyja betegsége miatt munkát kellett vállalnia. A Royal Mail Line társaság Orinoco nevű hajójára került, huszonhárom évesen pedig már az Olympic fedélzetén szolgált, stewardessként. A luxushajó 1911. szeptember 20-án összeütközött a Hawke hadihajóval, s bár a hajótest megsérült, még be tudott úszni a kikötőbe. Ezt követően Jessopot – saját kérésére – áthelyezték az Olympic ikertestvérére, a Titanicra, melynek 1912-es katasztrófáját úgy élte túl, hogy egy idegen gyereket adtak a kezébe, így mentőcsónakban várta, hogy felszedje őket a segítségükre érkező Carpathia. (Jessop már nyugdíjas volt, amikor valaki felhívta telefonon, hogy ő az a fiú, akit megmentett, de alighanem csak egy telefonbetyár szórakozott vele.)

Violet az I. világháborúban már egy kórházhajón szolgált, ám a Britannic 1916-ban német aknára futott az Égei-tengeren, és elsüllyedt. Ő a vízbe ugrott, a hajótest alá került, és csak évek múltán derült ki, eltört a koponyacsontja, amikor menekülés közben beütötte a fejét.

Violet Jessop végül az egész életét a tengereken töltötte, 83 évesen hunyt el.

James Cameron Titanic című filmjében megidézték alakját.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!