Mi az élet értelme? Vagyis inkább a célja? Bármilyen közhelyesnek is hangzik, ez a leggyakrabban feltett kérdés, amióta világ a világ. A válaszok, filozofikus hajlamtól, vérmérséklettől és hitbéli hovatartozástól függően, elképesztően tág skálán mozognak a 42-től az univerzummal való misztikus egyesülésig. Van azonban egy nehezen körülhatárolható, mégis egyetlen szóval leírható fogalom, amely a legtöbbször hangzik el a kérdésre: a boldogság.

  <h1>VH, 2017. szeptember 30.</h1>-
  <h1>A nevetés boldogságteremtő erejére dr. Madan Kataria indiai pszichológus is esküszik, aki kacagóklubot hozott létre Bombayben (a képen épp egy börtönben tart órát)</h1>-

VH, 2017. szeptember 30.

- – Kép 1/2

Boldogságból mi, magyarok – legalábbis a kutatások alapján – nem állunk túl jól. Bár az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata idei tanulmányában a 91. helyről a 75.-re ugrottunk a nemzetek boldogságversenyében, azért még bőven van mit tanulnunk a skandináv országoktól, amelyek fej fej mellett haladva hosszú évek óta vezetik a mezőnyt. A dánok voltak azok, akiket sokáig még csak megközelíteni se tudott senki, de idén valami történhetett Dániában, mert a norvégok a véghajrában csúnyán beelőzték őket.

Ezzel együtt szeretnénk mi csak fele annyira boldogok lenni, mint a dánok, csupán az nem teljesen világos, hogyan csináljuk.


Élni, dánként

Szirmai Márton Remény című, fiktív, de dokumentuminterjúkat is felsorakoztató kisfilmjében még a jelen valóságánál is tragikusabb a helyzet. Az OECD-jelentés, az EU-s kutatás és a Tárki-vizsgálat mind ugyanarra az eredményre jutott: mi vagyunk a legboldogtalanabb, és a második legszomorúbb nemzet a világon. Valamit tenni kell, de mit? Biztos, ami biztos, javasolja a film abszurdba hajló megoldásként, fakadjunk dalra, azután pedig építsünk egy gépet, olyasfélét, mint a Macskafogó, tudják, amiből a legnagyobb ellenségek is úgy csusszannak ki, hogy utána angyali mosollyal az arcukon, karöltve szedik a pitypangot az egerektől hemzsegő réten.

Akad is a filmben egy efféle találmány, amit a Nemzeti Remény Napjára meghirdetett Caramel-koncert helyett mutatnak be a boldogságra áhítozó közönségnek.

Kurucz Mária, az ország legszomorúbb asszonya fancsali ábrázattal belép a boldogító gépbe, egy kis sercegés, néhány másodperc, és már készen is van országunk legboldogabb… dánja. Másként nem megy.

Csak úgy, ha Mária mostantól dánként él tovább, feledve mindent, mi nyomorúságos kis magyar életéhez köti. Beleértve az anyanyelvét és többek között a nejlonotthonka definícióját is. Persze könnyű a dánoknak, mondjuk félig-meddig jogosan: nem hónapról hónapra kell kijönniük a fizetésükből, jó az egészségügyi ellátás, a szociális háló, és még a metróval sincsenek zűrök nap mint nap. Ők viszont azt állítják, hogy a boldogság, vagyis inkább elégedettség titka nem a jólétben, hanem a hyggében rejlik. A „know how”-t sem rejtik véka alá, a könyvesboltok csak úgy roskadoznak a „Kézikönyv a hyggéről”, vagy a „Hygge:a boldogság dán művészete” típusú könyvektől. Zömében mindfulness, azaz tudatosjelenlét-technikákat ajánl, melyek segítenek a jelenben lenni, és a nagy elvárások helyett olyan apró dolgoknak örülni, mint például egy gyertyafényes vacsora vagy a havazásban való gyönyörködés. Minden csak hozzáállás kérdése, állítja a szakirodalom, mint ahogyan az is, tudjuk-e úgy felfogni, hogy a befizetett adókkal befektetünk a társadalmunkba.

És ez jó. Önmagában. Innen nézve persze baromi bosszantó.


Boldogság csak azért is!

Létezik a pszichológiában egy szó: boldogságorientáció. Arra felel, hogy az emberek milyen eszközök segítségével keresik a boldogságot.
 
A kutatások ma már alapvetően háromféle boldogságot különítenek el: az élvezetkereső a pozitív érzések, élmények és ingerek keresését jelenti. Az értelemkereső az élet céljának, értelmének kutatásával jellemezhető. Az áramlatkereső boldogság pedig a bevonódást, a flow-t biztosító tevékenységekben, a teljes elmélyülésben nyilvánul meg. A kutatások szerint ezek a boldogságorientációk minden emberben megvannak, csak épp eltérő erősséggel. Aki üresnek érzi az életét, annál mindegyik boldogságorientáció csak csekély mértékben jelentkezik. Nagyon egyszerű, nincs más dolgunk, mint növelni, lehetőség szerint az értelmi és/vagy az áramlásos boldogság motivációnkat. Tanácstalanok? Vásároljanak egy hygge kézikönyvet, ami lépésről lépésre fogja megtanítani önöknek, miként változtassanak a hozzáállásukon, hogyan vágjanak új hobbikba, melyekbe elmerülhetnek, vagy hogyan szerezzenek, akár idős korban is hivatást. Már ha elég elszántak boldogságkérdésben.


Boldogok a sajtkészítők


De ez még a megfelelő elszántság mellett sem biztos, hogy menni fog. A Harvard Egyetem kutatói hetvenkilenc évvel ezelőtt elindítottak egy nagyszabású vizsgálatot, aminek tárgya az emberi személyiség egész életen átívelő alakulása.

A Harvard Study of Adult Development-kutatás 1938-ban kezdődött 724 résztvevővel, akiket két nagyon különböző környezetből toboroztak. A résztvevők a kutatók szeme láttára kezdték meg a felnőttéletet. Ügyvédek, orvosok, kőművesek, gyári munkások váltak belőlük.

Sokan részt vettek a II. világháborúban, egyikük az Egyesült Államok elnöke lett, és volt, aki alkoholistává vagy pszichiátriai beteggé vált. Néhányan a semmiből építettek maguknak csodálatos életet, mások hatalmasat zuhantak, szinte mindenüket elveszítették. Az eredeti 724 személy közül hatvanan a mai napig élnek, és még mindig részt vesznek a kutatásban, többségük elmúlt 90 éves. A kutatás egyik fontos kérdése, hogy vajon mi teszi az embereket boldoggá? Min múlik, hogy valaki elégedett az életével, jól érzi magát a bőrében, míg más akár jobb körülmények között is, de sokkal boldogtalanabbul éli a mindennapjait? A több tízezer oldalnyi összegyűjtött információ szerint a boldogság kulcsa a kapcsolatokban rejlik.

Azaz próbálkozhat valaki napestig a havazásban való gyönyörködéssel, ha közben magányosnak érzi magát, az – hygge ide vagy oda – rombolni fogja a boldogságélményt. Sőt az egészséget is.

Ezzel együtt, aki nem érez magában elég erőt, hogy javítson a kapcsolatain és hirtelen a hozzáállását is megváltoztassa, az se csüggedjen! Egész egyszerűen álljon be sajtkészítőnek, mert mint azt a Brian élete óta tudjuk, boldogok a sajtkészítők.

Amit nyilván nem szó szerint kell érteni: ugyanúgy vonatkozik bármely tejipari termék készítőire!


A Dán Nagykövetség október 3–31. között Boldogság: Dánia a neved címmel
programsorozatot indít, melyen kiállítások, filmvetítések és koncertek mesélnek a boldogság dán összetevőiről.




A nevetés boldogságteremtő erejére amúgy egy indiai pszichológus, bizonyos dr. Madan Kataria is esküszik, aki kacagóklubot hozott létre Bombayben (a képen épp egy börtönben tart órát). A tagok eleinte vicceket vagy humoros történeteket meséltek egymásnak, de aztán állítólag olyannyira túlsúlyba kerültek a szexista poénok, hogy Kataria doktor betiltotta a kacagóklubban a viccmondást…


Ha boldog akarsz lenni, gondolkodj pozitívan és kapcsold ki a mobiltelefonod! – egyebek közt ezt tanácsolja az Action for Happiness (Tégy a Boldogságért!) világmozgalom, melyhez a dalai láma is csatlakozott. Szerintük a boldogsághoz vezető tíz lépés a következő: adakozzunk, építsünk stabil társas kapcsolatokat, törődjünk a testünkkel, járjunk nyitott szemmel, tanuljunk új dolgokat, legyenek céljaink, gondolkodjunk pozitívan, legyünk rugalmasak, szeressük magunkat, tegyünk valami értelmeset a világért.


Éppen nyolcvan évvel ezelőtt, 1937. október 17-én a Sunday Times egy különös cikket közölt Budapestről Az öngyilkosok városából a mosoly városa címmel. Az írás egy mosolyiskoláról számolt be, ami azért jött létre, hogy azoknak az embereknek, akiknek Seress Rezső Szomorú vasárnapjától egy életre elment az életkedve, újratanítsák a mosolygást. A mosolyklubban a jelentkezők megtanulhatták, hogyan mosolyogjanak úgy, mint például Mona Lisa, Clark Gable vagy éppen Franklin D. Roosevelt. A tandíj mértékét a kiválasztott mosoly nehézségi szintje határozta meg. Roosevelt mosolya állítólag majd’ kétszer annyit ért, mint Mona Lisáé. Az iskolán kívül a nevetésre vágyó emberek speciális maszkot viseltek, ami megtornáztatta az arcizmokat, és a faciális feedback hipotézis elvén (minél többször húzzuk vigyorra a szánkat , annál inkább javul a kedvünk) trenírozta a lelket boldogságra.
A budapesti mosolyiskoláról 1937 októberében a LIFE is beszámolt: átverésként említik az ötletet, ami egy Professzor Jenő és egy Vincze nevű hipnotizőr fejéből pattant ki.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!