Hivatalosan megkezdődött tegnap a fűtési szezon: innentől több százezer embert fenyeget ismét az elszegényedés veszélye, és ha csak nem vezet be moratóriumot a kormány, akkor egyre többen vészelik majd át fűtés nélkül a telet, hiszen egy éve gyorsabb és egyszerűbb lett a hátralékos fogyasztók kikapcsolása; 90-ről 60 napra csökkent a türelmi idő.

Az energiaszolgáltatók tapasztalatai szerint a téli, hideg időszakban 20-40, egyes szolgáltatók esetében akár 70-80 százalékkal is emelkedhetnek a lakossági tartozások. Az adatok megdöbbentőek: a Magyar Energia Hivatal összesítése szerint díjhátralék miatt már 2800 háztartásban nincs távhő, 316 ezernél is több háztartásban pedig összesen 26 milliárd forinttal tartoznak a fogyasztók – és ez csak a távhőszolgáltatás esete. Gáz 116 ezer háztartásban nem volt a nyár eleji adatok szerint, miközben 986 ezer lakossági gázszámlán 70,5 milliárd forint hátralékot halmoztak fel. A Főtáv Budapest hét év alatt megduplázta kintlévőségeit, tavaly már 1 milliárd 17 millió forinttal tartoztak a fogyasztók. Az elmúlt két évben megháromszorozódott a díjhátralékosok száma, köszönhetően annak, hogy a rezsiköltségek akár 20 százalékkal is emelkedtek egyes területeken. Pedig nem vagyunk könnyű helyzetben: a magyarok fordítják bérükből a legtöbbet a lakással kapcsolatos kiadásokra, fizetésünk 36 százalékát rezsire költjük (Európában átlagosan a havi bevétel negyedét fordítják ilyen típusú kiadásokra).

Sok helyen már melegek a radiátorok a távfűtéses lakásokban: azokban, ahol a lakóközösség a szeptember 15-i hivatalos fűtési szezonkezdetet választotta. Az épületek fűtésszabályzóinak „készenléti állapotba helyezése” már szombatig megtörtént mindenhol. Országosan mintegy 650 ezer távfűtött lakás van, ahol mégsem a szeptember 15. és május 15. közötti hivatalos dátumok mellett döntöttek, ott a társasházak által a távhőszolgáltatóval kötött megállapodásnak megfelelően, a külső átlag- vagy minimumhőmérséklet alakulása szerint indul be a fűtés az épületben – ez utóbbiból van a legtöbb szerződés. De arra is van lehetőség, hogy teljesen egyedi megrendelést adjon a ház – ennek a rugalmasságnak azonban költsége van. Ha egy lakó fázós, vagy épp ellenkezőleg, úgy érzi, hogy még mindig meleg van, egymaga nem kérhet, vagy mondhat le hőszolgáltatást, még akkor sem, ha fűtésszabályzós otthona van.

A fűtésindításra vagy leállításra vonatkozó megrendelést kizárólag a közös képviselőktől vagy a társasházi közgyűlés által erre külön felhatalmazottól fogadhat el az összes hazai szolgáltató. Egyébként még mindig ez a legdrágább fűtésmód: egy átlagos, 50 négyzetméteres lakótelepi lakásnál a havi alapdíj 6000 forint körül van, de maga a fűtési díj egy-egy zimankós téli hónapban akár 40 ezer forintot is elérheti. Sokan még ma is úgy tudják, a fűtési idény kezdete október 15., a vége pedig április 15., de ez már a múlt - mondta lapunknak Vojtku Ágnes, a budapesti szolgáltató, a Főtáv Zrt. szóvivője. Igazából a lakóépületek fűtésszabályozásának a legjobb – legkorszerűbb – megoldása az, amikor a helyi hőközpontokat szabályozó elektronika maga kapcsolja automatikusan ki és be a külső hőmérséklet változására a fűtést, így e lakóközösségekben most ősszel akkor indul be a hőszolgáltatás, amikor ez szükséges.

Nem csak a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének honlapján (www.mataszsz.hu), de minden egyes cégén, így a Főtávén is (www.fotav.hu) külön-külön lehet tájékozódni a szolgáltatás minden, a lakóknak netán fejtörést okozó kérdéséről.

496 ezer forintos fűtésszámlát talált a postaládájában egy hódmezővásárhelyi pár – írta a Délmagyarország. Kovács Tündéék másfél éve laknak 54 négyzetméteres, panelprogram keretében felújított lakásukban, idén kaptak először távfűtési elszámolást. Állításuk szerint télen csupán egy radiátort kapcsoltak be, az is csak langyos volt, hogy spóroljanak, a 24 lakásos panelban mégis nekik kell a legtöbbet fizetni. Akad olyan, aki 300 ezres számlát kapott, a többség viszont 50-60 ezreset – mesélte. Több helyről próbáltak segítséget kérni, de a fogyasztóvédelem és a Mérésügyi Hatóság is hárított. A fűtéselszámolást végző Techem Kft. képviselője nem talált problémát a mérővel. A számlát küldő Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. annyi engedményt tett, hogy részletfizetési lehetőséget adott a párnak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!