„Nincs jelentősége, hogy Orbán Viktor adta az utasítást, hiszen a tavaly zárult hatósági vizsgálatok, nyomozások bebizonyították, hogy alaptalanak a vádak ellenünk, nem történt semmilyen visszaélés. A hazai civil szervezetek érdekében átláthatóan, törvényszerűen tesszük a dolgunkat” – kommentálta szikáran Móra Vera, az Ökotárs Alapítvány igazgatója a hírt, miszerint kiderült: a miniszterelnök utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi), hogy vizsgálja meg a Norvég Civil Támogatási Alapból dotált szervezeteket.

 
Orbán Viktor - Fotó: Ronald Zak, MTI/AP

Ezt – az egyébként közérdekű adatot – a TASZ hozta nyilvánosságra, miután két év alatt kiperelte a Kehiből.

Emlékeztetőül: a kormányzat azzal vádolta meg a pályázatokat elbíráló Ökotárs Alapítványt, hogy az ellenzéket pénzeli a norvégok támogatásából, ezért 2014 szeptemberében az alapítvány irodáját nyomozók szállták meg.

Két év alatt összesen 62 törvényesen működő, hazai civil szervezetet próbált besározni a hatalom: kutakodott a Kehi, a NAV, a rendőrség több mint egy évig nyomozott, 7 szervezetet pedig kiemelten vizsgált az ügyészség.

Az eljárások nyomán egyetlen civil szervezetet sem marasztaltak el és a bíróság egy esetben kimondta, hogy az eljárás indokolatlan és törvénytelen volt.

A TASZ szerint „az, hogy kiderült, a miniszterelnök hozta meg a döntést a civil szervezetek vegzálásáról, csak megerősíti azt, hogy politikai támadást intéztek a civilek ellen”. Persze mindeddig Orbán mit sem tudott a saját szerepéről: amikor elkezdődtek a nyomozások a civil szervezetek ellen, akkor a kormányfő úgy reagált: most hall erről először.

2015 februárjában Frankfurter Allgemeine Zeitungnak pedig arról beszélt, hogy az ügyészség nem fogadhat el politikai utasításokat, hiszen az bűncselekmény lenne.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!