Magyar mesterszakácsoknak másodszor sikerült kijutnia a világdöntőre, miközben vannak olyan nemzetek, amelyek már két évtizede részt vesznek a versenyen, és így sokkal rutinosabban készülnek a megmérettetésre.

 
Fotó: Bakcsy Árpád

Sikerült a középmezőnyben maradnia a magyar csapatnak a héten rendezett Bocuse d’Or szakácsverseny világdöntőjén Lyonban, ahol a 13. helyen végeztek. A csapatot Molnár Gábor, a müncheni Geisel’s Vinothek szakácsa vezette (segédei Vomberg Frigyes coach és Pohner Ádám commis voltak), aki a verseny után úgy értékelte: jobb helyezésről álmodtak, de ebben az erős mezőnyben ez is nagyon jó eredménynek számít. Különösen azért, mert országunknak másodszor sikerült kijutnia a világdöntőre, miközben vannak olyan nemzetek, amelyek már két évtizede részt vesznek a versenyen, és így sokkal rutinosabban készülnek a megmérettetésre. Az első helyen a norvégok, a másodikon az USA csapata, a harmadikon pedig a svédek végeztek. A verseny presztízsét és azt, hogy egyes országokban mennyire fontos az itt elért eredmény, jól mutatja, hogy a francia séf zokogásban tört ki a hetedik hely miatt, ez a „csúfság” ugyanis még soha nem esett meg az ország történetében. Valamiben azonban már másodszorra sikerült nyerni hazánk fiainak: a legjobb plakát díját Molnár Gábor bemutatkozó posztere nyerte.

A versenyen elvárás, hogy a 24 résztvevő nemzet sajátosságai is megjelenjenek a fogásokban. A halételnél a kötelező alapanyag a pisztrángfilé volt, amit a magyar csapat fűszeres zöldség juliennenel és scampival töltött meg, torma- és tintaspagettiívvel a tetején tálalt. A húsétel alapmotívuma a Gömböc volt, a „hazai találékonyság és alkotó szellem jelképeként”.

A tányérra egyébként paprikás gyöngytyúkmellcsíkok kerültek, póréhagymával és siitakehamuban elkészített combsonkaszeletekkel, illetve Panco-gyöngytyúkbőr koriandermorzsával.

A magyar csapat szereplése azért is fontos, mert a szakértők szerint az elmúlt években végre felkerültünk a világ gasztronómiai térképére, amelynek a szaporodó Michelin-csillagok mellett az is jele, hogy 2017-ben Budapesten rendezik meg a rangos verseny európai selejtezőjét.

 

---------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!