Ha a mozdony füstje nem is csap meg annyira, hogy vasutasnak álljunk, gyermekkorunk óta óhatatlan érdeklődéssel bámuljuk és csodáljuk a fekete gőzparipákat, vagy a rakétaként száguldó erődöket, melyeket mégis kordában, pályán tart a tovakígyózó sínpár.
Bár egyre kevésbé választjuk a mindennapi vagy alkalmi utazások eszközéül, a modernitás egyik jelképe még mindig magnetikus erővel vonz magához. Ha mégis fölszállhatunk rá, zötykölődhetünk vagy repeszthetünk rajta, semmihez sem hasonlító élmény.
A budapesti Magyar Vasúttörténeti Park ugyan egész évben látogatható, az Európai Kerti Vasutak Találkozója mégis különleges élmény. Ezen a hétvégén – 8. alkalommal – ismét felülhetünk álmaink dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másai hajtotta, például a 2008-ban készült, zöld színű kis Bobó mozdony húzta szerelvényeire, s roboghatunk körbe-körbe.
Nemcsak Thomas, a gőzmozdony vendégeskedik itt, hanem Szlovéniából, Németországból, Angliából, Ausztriából is érkeztek kerti vasúti mozdonyok, amiket érdemes kipróbálni a mögéjük csatolt, egyedi készítésű ülőkocsikra fel- és egymásba kapaszkodva.
A vendégmozdonyokat – stílusosan – az eredetileg a Szilvásváradi Erdei Vasúton nosztalgia szolgálatot teljesítő „Szilvi” (394,057 pályaszámú) kicsinyített mása, a „Szilvia” kisgőzös vezeti föl a pályára. A parkban, miután eleget legeltettük a szemünket a legó- és egyéb maketteken, modellvasútpályákon, gőztraktoron, a szökőkútban dohogó gőzhajómodelleken, összefuthatunk Snoopy kutyával is, de akár hajtányozhatunk, felkapaszkodhatunk a lóvasútra, valamint tesztelhetjük a Csajka sínautót is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!