Az olyan üdítő hírmorzsák, mint a washingtoni állatkert két óriáspandájának vízumhosszabbítása, vagy a Coca-Cola vezérének japán nyelvű köszöntő bakija sem feledtetheti, hogy Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök egyesült államokbeli látogatásán a világ sorsa volt napirenden.
Nehéz európai szemmel megbékélni azzal a ténnyel, hogy a berlini fal leomlása óta bizony háttérbe szorult az öreg kontinens, s a saját belső működésével és gyengélkedő pénzével elfoglalt Európai Unió pusztán szemlélője, vagy jobb esetben nyertese, rosszabb esetben vesztese a globális eseményeknek. Csekély vigasz, hogy Oroszországnak sem lehet könnyű lenyelni a kínaiak térnyerését.
Mai világunk legnagyobb fogyasztója, az Egyesült Államok, és talán legfontosabb termelője, Kína, tárgyalt a két ország (birodalom) vitás ügyeiről. De úgy is fogalmazhatunk, hogy adós és hitelező folytatott tárgyalásokat. Az amerikai államadósság kétharmada van külföldi kézben. És jelenleg az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője éppen Kína, amely a második helyezett Japánnal együtt az amerikai külföldi államadósság több mint 40 százalékán „ül”: 1,784 ezer milliárd dolláron.
A válság kitörését megelőző évtizedben viszonylag jól működött a globális kapitalizmusnak az a rendszere, amely arra épült, hogy a világ műhelyei az olcsó munkaerő és nyersanyag mellé visszafogott környezetvédelmi és emberjogi aktivitást kínáló Ázsiába települtek, míg a világbolt legnagyobb lerakata a tengerentúlon üzemelt. Ázsia egyre jobban pörgött, s mivel a fogyasztás ott még amerikai szemmel gyerekcipőben jár, egyre nagyobb befektetethető tőke halmozódott fel. A kínai befektetési alapok már 2008-ban bevásároltak a bajba került Egyesült Államok állampapírjaiból, azóta is Peking a legnagyobb hitelezője Washingtonnak.
Kína, amely tavaly is kétszámjegyű gazdasági növekedést produkált, nem csak az államadósság miatt okoz fejtörést az amerikai döntéshozóknak.
A napi szintű vita, amely a mostani látogatásra is árnyékot vetett, a jüan árfolyama körül zajlik. Az Egyesült Államok azzal vádolja Kínát, hogy a valutáját szándékosan alulértékeli. Ezáltal mesterségesen olcsóvá teszi a kínai exportot, s elárasztja az amerikai piacot áruival. Ezt támasztja alá, hogy Kína kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben tavaly 26 százalékkal növekedett. Nos, Peking arra hivatkozik, hogy tavaly nyár óta a jüan 3,7 százalékkal felértékelődött a dollárhoz képest, s egy ennél gyorsabb felértékelés ártana gazdaságának, ráadásul a világgazdasági fellendülésnek is.
A kínai gazdaságra egyébként érdemes nekünk, magyaroknak is odafigyelni. Elemzők szerint az ázsiai ország 10 százalékos gazdasági növekedése ugyanis 16 százalékkal emeli az oda irányuló német exportot. A magyar ipar teljesítménye meg elsősorban a német piac felvevőképességén múlik. Ráadásul a magyar cégek termékeit a német exportcégek építik be termékeikbe. Ennyiben tehát a magyar gazdasági növekedés motorja is lehet a kínai konjunktúra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
