Spanyolországban megfordult a szél. A múlt vasárnapi két tartományi választáson az egy éve mindenütt taroló konzervatív Néppártnak (PP) nem sikerült meghódítania Andalúziát, Asztúriában meg egyenesen a szocialisták győztek – bár egyelőre még nem biztos, hogy egy kormányzó koalíciót is össze tudnak hozni.
Mindenesetre a megtépázott szocialista párt, a PSOE valahogy kijött a szabadesésből, a PP viszont mindössze három hónap központi kormányzás után látványosan megtorpant. Az önmagában sovány vigasz számára, hogy Andalúziában most először sikerült a legerősebb párttá válnia – a lényeg, hogy kevesebben szavazták rá, mint novemberben, sőt mint akár négy évvel ezelőtt. Azok a szavazók, akiknek elegük lett a harmincéves folyamatos kormányzás során elhasználódott, tartományi korrupciós botrányokba keveredett szocialistákból, inkább a megerősödött kommunista utódpártra, az Egyesült Baloldalra (IU) szavaztak, vagy otthon maradtak. Így aztán Spanyolország legnépesebb autonómiájában baloldali PSOE-IU koalíció lesz. A spanyolok, úgy látszik, nem akarnak a jobboldalnak (sem) túlhatalmat adni. Ez komoly személyes kudarc Mariano Rajoy miniszterelnök számára, aki abban reménykedett, hogy amíg lendületben van, szétzúzza a szocialistákat, kiszorítja őket egyetlen megmaradt erődjükből, Andalúziából, eljelentékteleníti a szakszervezeteket és az országban minden lehetséges hatalmi pozíciót elfoglal. Erőteljesen belevetette magát a tartományi kampányba, sőt Brüsszel sürgetése, majd egyértelmű rosszallása ellenére elodázta „szavazatgyilkos” restrikciós költségvetésének beterjesztését – a tartományi választások utánra.
Közben azért a tőke és a munka kialakult egyensúlyát alapvetően megváltoztató munkaügyi reformot indított, az önkormányzatok és ezzel a lakosság torkán pedig súlyos megszorításokat próbál lenyomni – amelyeknek még néhány hónapja pont az ellenkezőjét ígérte –, mondván, csak jól kell kormányozni, minden rendben lesz.
De egyelőre semmi sincs rendben. A gazdaság recesszióba zuhant, a 23 százalékos munkanélküliség tovább növekszik, Brüsszel pedig nem ad több engedményt. Rajoynak rá kellett döbbennie, hogy az abszolút parlamenti többség nem jelent korlátlan lehetőségeket, a társadalmi támogatás nagyon hamar elolvadhat. Ezt a csütörtöki országos sztrájk és tüntetéssorozat elég egyértelműen megmutatta. Bár a sztrájk utáni első reakciójában a kormány elzárkózott attól, hogy a reformokban visszalépjen, előbb-utóbb mégiscsak valamilyen megegyezésre, paktumra szorul: válság idején minden kormánynak ajánlott a szerénység és az együttműködési készség.
Madrid, 2012. március 31.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
