Nálunk még csak készülnek rá, Szlovákiában már lecsengőben van a pedagógussztrájk. Az akcióról a legtöbb magyar médiumban az jelent meg: kudarcba fulladt a munkabeszüntetés, a kormány kivárásra játszott, a tanárok pedig visszakoztak. De mint azt helyi, oktatási ügyekben járatos forrásunk állítja, a tudósítások torzítanak, a munkabeszüntetés egyáltalán nem volt sikertelen. Hétfőn a közoktatási dolgozók sztrájkját valóban felfüggesztették, de továbbra is készültség van. Ugyanezen a napon a felsőoktatásban szüntették be a munkát összesen 14 szlovákiai egyetemen.
„Ennek súlya van, még ha az oktatók kis százalékban sztrájkolnak is a felsőoktatásban. A közoktatási sztrájk csúcspontján 300 iskola volt zárva, mintegy 14 ezer ember tagadta meg a munkát” – meséli Vasik János, aki iskolatanácsi elnökként jól ismeri a szlovák oktatási viszonyokat. (Az iskolatanácsok a fenntartó önkormányzat, a szülők és a tanárok delegáltjaiból álló szervezetek, amelyek az igazgatókat választják, és ellenőrző szervként is működnek.) Úgy gondolja, a siker abban áll, hogy a sztrájk képes volt felülírni a Szlovákiában jelenleg zajló választási kampány eddigi fő témáját, a menekültkérdést.
Csak hogy a nyilvánvaló párhuzamok száma gyarapodjon: Szlovákiában az egészségügyben is tiltakozási hullám zajlik, február 1-jétől körülbelül 600 nővér adta be a felmondását.
Ami a magyarokra nem igaz, az Szlovákiában egyértelmű: a sztrájk oka ott a bérkövetelés. A szlovák pedagógusok azt akarják kikényszeríteni, hogy a kormány azonnali hatállyal 140 euróval (mintegy 44 ezer forinttal) emelje meg az összes pedagógus és szakmai alkalmazott bérét, és vállaljon garanciát, hogy ezt az összeget egy év múlva újabb 90 euróval megnöveli.
„Állóháború van, a március 5-i választásokig már nem fog lépni senki” – mondja Vasik János, aki szerint megegyezésre már semmi esély. A sztrájkolók már nem is folytatnak tárgyalásokat a kormánnyal, amely csúsztatásokkal teli kampányt folytat a tiltakozók ellen. Azt próbálják hangsúlyozni, hogy a pedagógusok többet keresnek az átlagnál, de ezeket az adatokat különböző módszerekkel torzítják. Ez a stratégia azonban nem teljesen sikeres, mert ezzel párhuzamosan több közbeszerzési botrányra is fény derült az oktatásban.
A tiltakozások még októberben indultak el, először csupán 200 tanár tüntetett a pozsonyi kormányhivatal előtt. A következő fontos esemény során a pedagógusok 400 iskolából tanítás helyett elmentek vért adni, mondván: sürgős vérátömlesztésre van szükség az oktatásban.
A harmadik, december eleji megmozdulás az úgynevezett „baby sitting day” volt, amikor a tanárok tanítás helyett csupán megőrizték a gyerekeket.
Vasik János szerint Szlovákiában a szülőknek komoly gondot okozott a sztrájk, Magyarországgal ellentétben ugyanis nem ismert az elégséges szolgáltatás fogalma. Így az iskolák teljesen becsukhattak, a legtöbb helyen még gyermekmegőrzés sem volt. Ehhez képest nagy dolog, hogy civil támogatók 12 ezer eurót gyűjtöttek össze a tanároknak. Akik beszüntették a munkát, anyagi áldozatot is hoztak, a bérkieséssel és azzal együtt, hogy a sztrájk idejére maguk után fizették a járulékokat, naponta 40 eurót is veszíthettek.
Kívülről úgy tűnik, hogy a szlovákiai tanársztrájk kevésbé szól szakpolitikai kérdésekről, mint a magyar, és ennek jórészt az az oka, hogy az országban nem fejlődött ki olyan pedagógiai hagyomány, amelyhez vissza lehetne nyúlni. „Szlovákiában 1992 óta 12 oktatási miniszter volt, és szinte mindegyiknek más volt a víziója. Csak ebben a ciklusban a harmadik vezetőjét fogyasztja a tárca, közülük az első az idegennyelv tanítást tartotta a legfontosabb iránynak, ezért elkezdtek nagyüzemben tanárokat képezni és könyveket kiadni.
Másfél évvel később a természettudományok váltak prioritássá, ezért az iskoláknak lett egy csomó felesleges nyelvtanára, viszont nem volt, aki megtartsa az emelt óraszámú fizikát, kémiát. Így nálunk már a reform szó puszta említése is hatalmas ellenállást vált ki” – érzékelteti a kaotikus állapotokat Vasik János. Bármit is hoz a jövő északi szomszédunknál, tény, hogy az elmúlt 25 évben soha nem került elő olyan hangsúlyosan az oktatás ügye, mint az elmúlt 2-3 hét alatt.
Végzetes fáziskésés
Nincsenek kész megoldási (vagy időhúzásra alkalmas) javaslatai a kormánynak oktatásügyben, ez pedig komoly politikai következménnyel járhat. Hiszen legalább pár hét, amíg a kabinet a tanárok számára – legalábbis első ránézésre – elfogadható ötletekkel áll elő. Ennyi idő alatt viszont összeérhetnek a különböző ágazati indulatok: egyszerre sztrájkolhatnak a pedagógusok, a MÁV, a Volán, illetve a BKV dolgozói. Ez pedig lendületbe hozhatja a szociális szféra és az egészségügy dolgozóit. Ha pedig a kabinet képtelen megakadályozni az ágazatok összeakaszkodását, akkor a követeléseiket sem lehet izolálni és egyesével teljesíteni vagy kioltani.
Ki kivel van?
„Milyen ország az, ahol az orvos, a nővér a pedagógus, a szociális szféra, a védőnő… folyamatosan segélykiáltásért az utcán van, és süket fülekre talál!?” Sándor Mária, a fekete ruhás nővér mondta ezt a múlt szombati tanártüntetésen, a Kossuth téren, több tízezer ember előtt. A PDSZ által szervezett, egy évvel korábbi tüntetésre, amire utalt, mindössze néhány százan mentek el. Azóta sokat romlott a helyzet – mind a két területen.
„Fontos látni, hogy amíg a pedagógusok – ellentétben azzal, amit állítanak róluk – nem elsősorban béremelésért, hanem a terhek csökkentésért és a tanszabadságért harcolnak, addig az egészségügyi dolgozók helyzete bonyolultabb. Nálunk az elvándorlást kell megállítani, és vissza kell hozni a hiányzó ápolókat az ágazatba, ez pedig nem megy béremelés nélkül” – mondja Kiss László, hozzátéve, hogy ők azért minden fórumon elmondják: az oktatás és képzés reformja nélkül is halálra van ítélve az egészségügy. Vagyis van közös pont. Ez nyilvánvalóvá vált akkor is, amikor Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, az elégedetlen egészségügyiek arca felállt a pulpitusra, és azt mondta: „csak együtt léphetünk tovább.”
Az iskolák, a tanárok egyre egységesebbnek és bátrabbnak tűnnek. Megnyerték szövetségesnek a diákok és a szülők nagy részét, ez talán elég erő lesz a központi akarattal szemben. Jó lenne tudni, hogy ugyanezt az utat képesek lesznek-e bejárni az egészségügyi dolgozók? Azok az egészségügyiek, akik között a tanároknál jóval nagyobb bérkülönbségek vannak, és akik korántsem annyira egységesek a reformok szükségességének megítélésében. Képesek lesznek-e elérni, hogy a kormány végre leüljön az egyre szaporodó új szakszervezetekkel tárgyalni, és ne csak a hitelét vesztett, Cser Ágnes-féle EDDSZ-szel folytasson bértárgyalásokat? Az eddig civil mozgalomként működő Magyarország a Magyar Egészségügyért mindenesetre lépett: megalakították a szakdolgozók szakszervezetét és remélik, hogy velük és a többi egyelőre nem reprezentatív szakszervezettel is hajlandóak lesznek tárgyalni.
„Mi járjuk az országot, és egyre nagyobb elégedetlenséggel találkozunk mindenhol” – mondja Kiss, hozzátéve, hogy a háttérben alakul az akciószövetség az egészségügyiek, a szociális ágazatban és az oktatásban dolgozók között. „Sokan kérdezik, miért nem megyünk ki az utcára mi is, mint a tanárok? Kimegyünk majd, ha szükséges lesz, együtt megyünk, és higgyék el, addig nem fogunk bejönni, amíg nem érünk el eredményt.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!