Akár már a szülés másnapján hazamehetne a baba és a mama – egy új tervezet szerint. A szakma nyitott a felvetésre, de alapos előkészítés kell, hogy megelőzze a megvalósítást. Ez ügyben is aggodalomra adhat okot a házigyermekorvosok csökkenő száma.

 
Illusztráció - Fotó: Németh András Péter

Társadalmi egyeztetés szükséges majd a kormány azon ötletéről, hogy egyes nyugat-európai országokhoz hasonlóan, itthon is hazamehessen a szülés után 24 órával az egészséges édesanya és újszülöttje. Persze csak akik jól vannak, komplikációmentesen zajlott a terhesség és a szülés, és orvosilag sem indokolt a kórházi tartózkodásuk. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára közölte azt is, hogy eddig a kórházak a szülés után 72 órás kezelés esetén kapták meg a teljes egészségbiztosítási finanszírozást, az új tervezettel ez az összeg 24 órás ellátás után is járna az intézményeknek.

Az államtitkár szerint szó sincs arról, hogy kapacitáshiány miatt szeretnék bevezetni az új lehetőséget, szerinte ugyanis a szülészeti ágyaknak csupán a háromnegyede foglalt.

,,Nem ördögtől való az ötlet, sőt ebbe az irányba kellene haladni, követve a nyugati országok példáit, azonban fontos a mögöttes infrastruktúra fejlesztése, felügyelet és segítség nélkül, illetve orvosi ellenjavallat esetén nem ajánlott a korai hazamenetel, hiszen a baba és az anyuka egészsége, biztonsága a legfontosabb” – mondta lapunknak Novák Hunor gyermekekkel foglalkozó orvos, aki szerint előbb látni kell a pontos szabályozást, a tervezetet. És az sem mindegy, hogy egy rosszul ellátott kis faluba vagy egy jó infrastrukturális adottsággal rendelkező városba, lakásba mennek haza az újszülöttel. Netán egy hosszú hétvége vagy ünnepnapok következnek, amikor amúgy is ,,leáll az élet”.

Az orvos kiemelte: mivel egyre kevesebb a házigyermekorvos, félő, hogy baj esetén sok helyen nem lenne kihez fordulni. Egy újszülöttel pedig nagyon sok probléma adódhat akár órák alatt is és napokkal később is. Mi van, ha a szülészetek nem veszik vissza a problémás újszülöttet, pláne, hogy a kórházak is túlterheltek – így az aggodalom.

Sokan azt állítják: az ötlet csak akkor kivitelezhető, ha van megfelelő védőnői, segítői háttér, és az édesanya megkaphat minden szükséges információt, segítséget otthonában is. Tehát nem csak azt kellene szabályozni, hogy kiket lehet 24 óra múlva a kórházból kiengedni, hanem azt is, hogy otthon milyen körülmények várják, megvan-e baj esetén az azonnali segítség lehetősége.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!