Mikor egy szomorú sorsú kisgyermek kinyílik - Teremtő gyógyerő

Olyan meleg fogadtatásban van részünk a Semmelweis Egyetem klinikai tömbje melletti Ronald McDonald Ház súlyos vaskapuján belépve, hogy egyből feledjük a kinti hideget. Bayerle Andrea, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványa által létrehozott – idén másfél évtizedét jubiláló – budapesti Ronald Ház vezetőjének jókedve jótékonyan fertőzi környezetét. Irányításával benézünk az étkezőkbe, konyhákba, mosókonyhákba, fürdőszobákba, szemlézzük a kedves, óvodai jelekre emlékeztető emblémájú szobák fölszereltségét, de hiába is húznánk végig ujjunkat a bútorokon holmi por után kutatva, itt minden makulátlan. Emitt szárítóhelyiség, amott a rendszeresen kijáró mozgásterapeuta terme, a sarokban kondigépek.

Megpihenve a húszapartmanos ház első emeletének teraszán, részletezzük, milyenek az itt lakók kilátásai! „A VIII. kerületi önkormányzat annak idején 1000 forint jelképes összegért bocsátotta rendelkezésünkre a telket, amire a Ronald Ház fölépült, a környező házhelyen a klinika dolgozói parkolnak” – mutat a tűzfalakig érő látóhatárig Andrea. A kilátás azonban ennél jóval rózsásabb, a reményteljes jövőt tekintve mindenképpen.

„A Ronald Ház-hálózat az »Otthon, távol az otthontól« jelmondat értelmében a krónikus betegségben szenvedő gyermekek és családjaik támogatására jött létre. Ingyen, önellátó apartmanokban kapnak elhelyezést a csemeték és a kísérő szülő, leggyakrabban az édesanya, ha a kisgyermek vizsgálata, kezelése nem igényli az állandó orvosi-nővéri felügyeletet.

Talán nem is kell hangsúlyoznom, milyen lelki-mentális segítőerő a gyógyulás folyamatát tekintve, hogy a gyermek maga mellett tudhatja az édesanyját, és a mama sem egy kisszéken kucorog naphosszat, éjjeleken át a rácsos ágy mellett, hanem önállóan élhetik a mindennapi életüket, bevásárolhat, moshat, főzhet-süthet a gyerkőc kedvére” – magyarázza „a ház asszonya” a létesítmény fontosságát.

A vidékről érkező kis, de súlyos betegek családjai így nemcsak a lakhatási, de az utazási költségek terhe alól is mentesülnek. Nem is szólva arról, hogy a vizsgálatokra, beavatkozásokra érkező gyermekek immunrendszere mennyire gyenge, így a tömegközlekedéssel járó veszélyeket is elkerülhetik. A vidám színekkel feldobott Ronald Házból csak átsétálnak a szomszédos klinikák egyikére. Míg Budapesten három közeli gyermekkórházzal – Heim Pál Gyermekkórház, az I. számú Bókay utcai és II. számú Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinika – működnek együtt, addig a miskolci tizenkét apartmanos Ronald Házba a megyei kórház területén lévő, szomszédos Gyermek-egészségügyi Központból irányítják a daganatos, leukémiás, cukorbeteg, asztmás, vese-, máj-, tüdőbeteg, transzplantáción átesett gyermekeket és családjukat.

Az ország második legnagyobb onkológiai központjának számító Borsod megyei klinika mellett létrehozott ház vezetője, Rigó Zsuzsa megerősíti: „Az elsődleges szempont, hogy a gyermek élvezhesse a ház nyújtotta szolgáltatásokat, otthonos környezetben, kötetlenebb formában, mert ha a gyermek jól érzi magát, a szülő is, és viszont, ami a gyógykezelés szempontjából kiemelten fontos.”

Ahogy beszélgetéseink során mindkét intézményvezető utal rá, természetesen a kórházaknak is vannak egyéb, a szülők lakhatását lehetővé tevő szállóhelyeik, ám amiben a Ronald Házak az anyaszállóktól eltérnek, az a szinte szállodai szintű elhelyezés – és, ahogy írtuk: az ingyenesség.

A házak kihasználtsága átlagosan 70–85%-os, a budapesti épület nagy, közös nappalijában azonban most is zajlik az élet. Branül ide, kanül oda, a gyermeki felszabadultság gáttalan, a kicsik szertelenül futkároznak a tágas, játékokkal fölszerelt teremben. „Citromos” – mutatja felém büszkén üdítősüvegét egy kisfiú, majd rohan is tovább a csocsóasztal felé. Üdítő a jelenség is, főleg annak tudatában, hogy a négy és fél éves Miklós Péter már nyolc hónapos korában májátültetésen esett át, azóta járnak rendszeresen kontrollra. Lengyelné Fekete Anikó, a kis eleven édesanyja, aki mája 30%-át adta fiának, azt meséli, hogy visszajárókként, minden évben itt szállnak meg, sőt az Essenben végzett műtét idején is az ottani Ronald Házban kapott szállást. „Egy valódi műalkotásban, egy Hundertwasser-építményben szállásoltak el, igaz, ott egy éjszakáért 20 euró jelképes összeget kellett fizetni – idézi föl az anyuka. – A vizsgálatok mindig nagyon megterhelőek, még egy felnőttet is kiütnének, de Miklós Péter alig várja, hogy ismét visszajöhessen ide játszani, itt mindig van korosztályos társasága, akikkel remekül elütik az időt, feledni tudja a megpróbáltatásokat.” Majd hozzáteszi: nemcsak a gyerkőcnek, hanem neki is hatalmas biztonságérzetet ad, hogy számíthatnak az ittlakásra, a 150 km-re lévő, Győr melletti Écsről érkezve nem kell külön szállást keresnie, hanem kizárólag a fiára koncentrálhat. Bár ő ennek érdekében elaludna a híd alatt is, ha kell – szól ki belőle a minden áldozatra kész anya. Hasonlóan érez az éppen félnapos ceglédi otthonlétről hazatérő Zsákai Erzsébet is, aki pici fiát dédelgetve lép be a közös térbe. Az ébredező Andort hamarosan megoperálják, mivel végbélszűkülettel született. Már egy hónapja itt vannak, a beutalójukat is meg kell újítani, hiszen a házban ez 30 nap után kötelező, de a műtét után a lábadozás is beletelik még egy hétbe.

„Kimondhatatlanul örülök, hogy adott ez a lehetőség, másként minden reggel utazhattam volna föl, este haza, nem tudom, meddig bírtam volna – ecseteli a helyzetüket. – Itt nagyon jól érezzük magunkat, az anyukák vigasztalják egymást, megbeszéljük, ki mennyit haladt előre.”

Bizony, a lelki teher megosztása szempontjából is hasznos a közösségi élet a Ronald Házakban, a házmenedzserek meg is tesznek mindent annak érdekében, hogy a jeles napok megünneplése mellett is folyamatosan egyben tartsák az állandóan változó összetételű társaságot: kreatív foglalkozásokat tartanak önkéntesek a gyerekeknek, de nem kivételes a közös palacsintázás sem. „Rengeteg családbarátság alakul ki nálunk, az egymásra utaltság, a közel azonos betegségek kezelésének megbeszélése összefűzi őket – meséli

Bayerle Andrea, aki jórészt egyedül felel a ház mozgalmas életéért, bár akad azért segítsége is. – Nálunk még nem olyan elterjedt az önkéntes munka, külföldön napi 2-3 önkéntes látogatja a házakat, de azért ez is változik, hiszen már törvény írja elő, hogy az érettségihez feltétel az önkéntes munkavállalás.”

Lánya, Nagy Andrea azonban jóval megelőzte az előírásokat, a friss idegenforgalmi diplomával rendelkező huszonéves hölgy szinte hazajár ide 13 éves kora óta, iskola-, majd egyetemista társait is beszervezve a gyerekek és az anyukák gondjainak enyhítésére, nemrégiben kitüntetést is átvehetett önzetlen munkájáért.

Ők és Rigó Zsuzsanna regényt írhatnának az évtizedes tapasztalataik és élményeik sorából, a nem szokványos, de éppen ezért becses pozitív történetekből. „Napi szinten, akár csak pillanatnyiak is, akadnak emlékezetes benyomások – sóhajt a telefonba a miskolci ház vezetője. – Amikor egy szomorú sorsú kisgyermek, aki hónapokra kórházba kényszerül, a ház adta körülmények hatására ismét kinyílik, elkezd a többiekkel játszani… vagy amikor a korábbi lakók beköszönnek…”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!