„Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém” – írta Dante az Isteni színjátékban, majd „alászállt” a pokolba. De mennyi is az emberélet fele? Nem is olyan sok, ha a mai időket nézzük. Európában 36–42 év a nőknél, 35–39 a férfiaknál.
Attól nem leszünk vidámabbak, hogy a bibliai időkben 800-900 évig is éltek az emberek, ám ennek valóságossága amúgy is a mitikus időkbe vész, s még az is lehet, úgy számolták akkoriban az éveket, ahogyan a magyar népmesében: három nap egy esztendő. Ám amíg azzal szöszmötölünk, hogy kiszámoljuk, meddig élhetünk, velünk együtt öregszik a körülöttünk lévő világ is. Merthogy a mindenség is eljut egyszer a félidőig.
Az emberiség a Föld életkorának felén jelent meg a bolygón. A csillagászok ezt a Nap várható élettartama alapján számolták ki: eszerint csillagunk túljutott már életének felén, 4,6 milliárd év múlva felfújódik, s a pokol tüzének erejével vetekedő, utolsó kozmikus sóhajával elporlasztja a körülötte lévő bolygókat. Ha hihetünk a tudósoknak, mindez gyönyörű látványt nyújt majd kívülről nézve, a végén pedig – mielőtt a Nap előbb fehér, majd fekete törpévé zsugorodna – szunnyadó parázsként pislákol, és pompázatos planetáris köd fluoreszkál körülötte.
Ezek persze olyan távlatok, hogy lehet, addigra már ember sem lesz, vagy ha igen, nem ezen a bolygón. A menekülést mindenesetre már megkezdte az emberiség: szervezik a Marsra tartó kolónia expedícióját. Azt persze nem tudni, hogyan élnénk ott, de tény, meg kell próbálni más planétákon is élhető világot teremteni. És nem csak azért, mert ezt Konsztantyin Ciolkovszkij (1857–1935) orosz tudós is megjósolta: „A Föld az emberiség bölcsője, de nem lehet örökké bölcsőben élni”, hanem azért is, mert Dante is így tér vissza a pokolból: „és így jutottunk ki a csillagokhoz”. S hogy hány évig élhetünk majd a jövőben? Ki tudja, de egyszer annak is eljön majd a fele...
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
