Valahol minden matek - Bede Anna portréja

Bede Anna matektanár és gasztroblogger, méghozzá vegetáriánus. Pedig nagyon sokáig nem tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, aztán 17 éves korában leültek az anyukájával, és kizárásos alapon arra jutottak: matek szakon fog tanulni.

„Pultos szerettem volna lenni, a vendéglátás már akkor is izgatott. Sokáig nem gondoltam, hogy tanítani fogok. Viszont az egyetemen a próbatanítást egy olyan jó iskolában, osztályban csináltam, hogy beleszerettem. Ráéreztem, hogy milyen jó dolog a gyerekekkel való kapcsolat kialakítása. Most már 14 éve tanítok” – meséli Anna, aki 12 éve a Kisképzőben, vagyis a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban dolgozik, ami matektanárként nem kis kihívás. Az ide járó gyerekek érdeklődésének fókuszában ugyanis elsősorban a művészet áll. Anna mégis úgy gondolja, nem nehéz őket meggyőzni arról, hogy a matek is fontos, ehhez elsősorban a személyiségének erejét használja, szerinte a jó személyes kapcsolat nélkül a tudás átadása sem megy. Elsődlegesnek tartja, hogy sikerüljön megteremteni azt a légkört, közeget, amiben a gyerekek fejlődni tudnak, a matek csak ezután következik.


Laza, de ő a főnök

Abban a nagyon kötött tanítási struktúrában sem hisz, amit most próbálnak ráerőltetni az iskolákra, szerinte minden osztálynak van egy saját ritmusa és a külső tényezőkön is sok múlik, ezekhez mindig alkalmazkodni kell, nem lehet mindennap ugyanolyan ütemben haladni. Bár közvetlen tanárnak tartja magát és kifejezetten híve annak, hogy jó hangulat, akár csipkelődés legyen az órán, azt is fontosnak gondolja, hogy tisztázottak legyenek a határok, tudják a diákok, hogy ki a főnök. „Van egy szigorú fejem, amit már ismernek, és amikor ezt látják, tudják, hogy most nincs poénkodás” – teszi hozzá.

Bevallása szerint csak akkor tud jól működni, ha szívvel-lélekkel csinálja azt, amivel foglalkozik, ezért időről időre hajlandó megújulni. Hét évvel ezelőtt például volt egy fordulópont az életében, amikor elgondolkodott, hogy kielégíti-e a tanítás, és elment a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre művészetmenedzsmentet tanulni.

Kicsit kevesebb óraszámban kezdett tanítani, mellette kiállításszervezéssel foglalkozott. A legnagyobb élményt az jelenti számára, amikor a volt diákjai hívják saját kiállításmegnyitóikra.

Persze nem lesz mindenkiből művész a tanítványai közül, van, aki közben úgy dönt, más pályát választ. Akadt olyan is, aki matek–fizika szakon tanult tovább, ami nem kisebb büszkeség számára, mintha befutott művész lett volna belőle.


Egyszerűen így maradt

Anna sorsszerűnek tartja, hogy végül a Kisképzőben lett tanár, a művészet már gyerekkorában megérintette, főleg a szülei Káli- medencében található parasztházában töltött nyarak során. „Akkoriban ott különösen élénk művészeti élet folyt, ami rám is hatott” – mondja. Amikor kilenc és fél évvel ezelőtt elkezdte a Vegasztromániát, Annának hatalmas élmény volt, hogy itt egyszerre élhette ki a főzés, a fotózás és az írás iránti szenvedélyét. A gasztronómia már egészen kiskorától jelen volt az életében, míg anyukája jól, de inkább „muszájból” főzött, édesapja hétvégenként szenvedélyesen vetette be magát a konyhába. Anna három testvérével a nagymamánál is sokat segített a főzésben, úgy emlékszik, az öccse már a járókában állva is borsót pucolt. „Ha a gyerekkoromban lett volna olyan főzős csatorna, mint a TV Paprika, valószínűleg soha nem állok fel a tévé elől” – mondja.

De úgy istenigazából akkor kezdett el rendszeresen és szenvedélyesen főzni, amikor saját konyhája lett, ahol minden pont ott van, ahol a kezére áll, azok a fűszerek és alapanyagok töltik meg, amiket a legjobban szeret. És bár a főzést soha nem tanulta, egyszerűen annyira érdekelte, hogy szinte magától ragadt rá. „Itthon még nem is lehetett kapni gasztronómiai magazinokat, mi egy barátnőmmel már Olaszországból rendeltük a Cucina Modernát, és szótárral fordítgattuk a recepteket. Az olasz konyhanyelvem a mai napig parádés.” A recepteket aztán hétvégente megfőzték, a barátok legnagyobb örömére, akik utána kisebb házibuli keretében megették a kísérletek eredményét.

Anna most már 11 éve nem eszik húst, de a vegetarianizmusának voltak előzményei, gyerekkorában sem szívesen fogyasztott húst, anyukája elmondása szerint főleg olyan formában, például hurkaként vagy fasírtgombócként ette meg, amin „nem látszott”, hogy pontosan miből van. „Azt szoktam mondani, hogy egyik nap így ébredtem, aztán így maradtam. Nem szabályoztam magam, az elején még egy-egy karika kolbász vagy egy szelet pármai sonka is lecsúszott, pont ezért nem is éltem meg soha nehézségként vagy veszteségként ezt a dolgot” – meséli. Azt is elismeri, hogy ez az életmód nagy odafigyelést igényel, mint egyébként a táplálkozás általában, hiszen önmagában attól még nem lesz senki egészséges, ha nem eszik húst. „Ezt is lehet nagyon bután csinálni, ha valaki leküld naponta három péksüteményt vagy valami adalékanyagokkal teli cuccot, akkor sokat árt a szervezetének.” Ezért Anna mostanában általában főz magának, hogy ne legyen kiszolgáltatva a vendéglátóhelyek kínálatának, bár azt is hozzáteszi: Budapesten már vegaként is nagyon jókat lehet enni, második könyvében ilyen helyeket is ajánl. Tudja, hogy a különleges étkezési szokások leginkább a vendégeskedéseknél okoznak nagy fejtörést, ezzel kapcsolatban benne van egyfajta „vegetáriánus alázat”, nem akar senkinek gondot okozni, vagyis „ha krumpli van uborkával, akkor krumplit eszem uborkával”.


Hurka is lehet vega

Ő viszont már nem nagyon enged be húst a konyhájába, és bár vegetáriánusként tanult meg steaket sütni videóról az akkori barátja kedvéért, már nem emlékszik, mikor dolgozott utoljára nyers hússal. „Az elején, még ha volt egy baráti összejövetel, lesütöttem egy sertéscombot egyben, mert emlékeztem, hogy kell. Egy pörköltet még talán most is meg tudnék csinálni, de rájöttem, hogy az én misszióm a vega konyha megismertetése. Most már úgy látom, a környezetem élvezi, hogy nálam mást kóstolhat, mint általában” – mondja Anna, aki szeretné megmutatni ennek a konyhának a szépségeit, de nincs benne semmiféle térítő hajlam, senkit nem szeretne rábeszélni semmire. A receptjeiben pedig igyekszik a helyben elérhető, szezonális alapanyagokat használni, ezekben a szürke és ínséges hetekben például főleg gyökérzöldségeket.

Az egyik büszkesége az általa kitalált receptek közül egyfajta vega hurka, amit „diótorosnak” hív. Mivel régen nagyon szerette a hurkát, szeretett volna valamit kifejleszteni, amit mustárral, kenyérrel ehet egy vegetáriánus. Szinte teljesen úgy néz ki, mint egy májas hurka, csak éppen dió és erdei gomba van benne és a tojás tartja össze.

A jó ételek mellett az emberi történetek is nagyon izgatják, nem véletlen, hogy második könyvében a receptek mellett már interjúkat is készített vegetáriánus hírességekkel.

„Izgatnak az életutak, hogy ki hogyan jut el A-ból B-be. Ez tulajdonképpen egy vektor, mert valahol minden matek.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!