Több mint száz autóbuszsofőr felvételére készül a BKV, ami már csak azért is meglepő, mert tavaly 120 tapasztalt munkatársat tett lapátra a fővárosi közlekedési vállalat – értesült a Népszabadság.

 
MTI-fotó: Ujvári Sándor

Az új sofőrök kiképzésének költségét (csak a vizsga 100 ezer forintba kerül) részben vagy egészben a leendő munkavállalókra terhelné a cég, ráadásul a „befektetés” nem biztos, hogy megéri majd, mert az újakat határozott időre, jövő nyárig vennék fel.

A BKV azért „számolhatta el” a szükséges buszvezetők számát, mert az agglomerációs járatok kiszervezésével 320 sofőrt kell átadniuk a Volánnak, emellett sok korábbi munkavállaló magáncégekhez szerződött.

A villamosvonalak felújítása miatt ráadásul sok vonalon pótlóbusz jár, így még több vezetőre van szükségük.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!