Már másfél éve nyomoz a rendőrség a moszkvai magyar vízummutyi ügyében, de még mindig nincsen gyanúsított. A külügy – egy, a Népszava birtokába került belső jelentés szerint – legalább három éve tisztában van az ügy részleteivel. Kérdések vannak, válaszok egyelőre nincsenek.
Azt, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen évekig működött a „vízumgyár”, amelyben oroszok – jó pénzért – juthattak schengeni vízumhoz, évek óta nyílt titok volt. A Népszava megszerezte a Kiss Szilárd egykori agrárdiplomata által Moszkvában működtetett biznisz üzemeltetéséről szóló vizsgálati jelentést, de a tartalmilag egyébként nagyon alapos belső dokumentum az üggyel kapcsolatos válaszok helyett inkább csak a kérdéseket szaporította. Világosan kiderül az anyagból, hogy a magyar külügy 2013 novembere óta tisztában van a minden szabályt felrúgó beutazásiengedély-kiadási gyakorlat részleteivel, ennek ellenére semmilyen értelmezhető lépést nem tett a felelős(ök) kérdőre vonása érdekében, maga Kiss Szilárd pedig – bár a külügyi tárcától végül távozott – az agrárminisztérium égisze alatt folytathatta oroszországi piacszervező tevékenységét – mint ma már tudjuk, nem a magyar mezőgazdaság, hanem leginkább a saját üzleti érdekeltségei szolgálatában.
Kiss közreműködésével a moszkvai magyar konzulátuson éveken keresztül ezres nagyságrendben juthattak mindenfajta biztonsági átvilágítás nélkül magyar (végső soron az EU területére történő belépésre jogosító) vízumhoz orosz állampolgárok. Konkrét utalás vesztegetésre ugyan nincs a Szél Bernadett LMP-frakcióvezető által adatigénylési perrel előásott papírokban, ám egy minisztériumi vizsgálat ilyesmire nem is feltétlenül szolgálhatna bizonyítékkal, hiszen a belső ellenőr a követségi iratokból dolgozott, azokban aligha lehet nyoma a vízumokért esetlegesen kért és kapott ellenszolgáltatásnak.
Az ügyet 2015-ben az Index és a Népszabadság tárta föl, és az előbbi most is igyekezett továbbfejteni a belbiztonsági szálat. A hírportálnak név nélkül nyilatkozó szakértők szerint viszonylag gyakran előfordul, hogy ellenséges titkosszolgálatok ügynökei és bűnözői csoportok korrupt diplomatáktól megvásárolt vízumokkal igyekeznek bejutni az EU-ba. Ráadásul, amennyiben Magyarország számára a kormányzati kommunikáció állításainak megfelelően valóban stratégiai kérdés az illegális migráció megakadályozása, kizárható, hogy a magyar biztonsági szerveknek ne tűnt volna fel a sok ezer, szabálytalanul kiadott vízummal érkező idegen.
A külügy vizsgálati jelentése rögzíti azt is, hogy a vízumbiznisz főszereplői folyamatosan igyekeztek nyomást gyakorolni – fenyegetéssel, zsarolással – a konzulokra a szabálytalan ügymenet folytatása érdekében, ami a visszaélések több éve alatt szintén fel kellett, hogy tűnjön legalább a magyar diplomáciát külföldön is védő Információs Hivatal embereinek. Lehetséges, hogy fel is tűnt, annak azonban semmi nyoma, hogy az észlelésnek következménye lett volna: Kiss végül abba bukott bele – ha lehet így fogalmazni valakiről, aki mindössze pár hetet töltött előzetes letartóztatásban, majd szabadlábra kerülve visszaült a diplomatarendszámos autóba –, hogy társaival csaknem 500 millió forinttal megpróbálta megkön?- nyíteni az orgoványi takarékszövetkezet számláját (de még ez sem volt elég ahhoz, hogy az Orbán-kormány jóindulatát elveszítse.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!