Szombat délelőtt a galambokon kívül nincs életnek jele a Déli pályaudvaron. Kísértetházra emlékeztet a január 31-i alagútomlás óta zárva tartó pályaudvar. A fő eligazító táblán villog a felirat: „műszaki okok miatt a vonatok K.földre érkeznek és indulnak”.

 
A kihalt Déli pályaudvaron - Fotó: Kállai Márton

A peronokhoz tilos belépni, ugyanis építési terület, kerítés veszi körül. Időnként feltűnik két egyenruhás vasútőr. Sok dolguk nem akad. A kezdetben értetlenkedő, hőbörgő utasok mára megszokták a helyzetet, aki teheti, elkerüli az egykor forgalmas pályaudvart. A peron körüli boltok közül csak a nemzeti dohányos működik, a fiatal eladó rezignáltan közli, jó, ha tucatnyi vevője akad naponta.

A büfék ablakain celluxszal rögzített lapok hirdetik: ideiglenesen zárva. Tábláikon már kezd megkopni a krétával kiírt kínálat, de még látszik a vevőcsalogató, utolsó „próbálkozás”: akciós pizzaszelet – egyet fizet, kettőt vihet. A polcokról és a hűtőkből azonban nem pakoltak ki: kólák, sörök és a pulton hagyott kés mintha még reménykedne…

Arrébb az egykori könyvárus bódénál pakolja az árut két egykori alkalmazott. Azt mondják: főnökük a MÁV-tól bérelte a helyet, de mivel hivatalos információt hónapok óta nem kapott, elege lett a várakozásból és felszámolja az üzletet. Kártalanításról nem tudnak és a Déli sorsáról is teljesen ellentmondó híreket hallanak. Azt mesélik, a szomszéd pékség januárban nyitott, de néhány hét után bezárt, az eladók munkanélküliek lettek.

Egy hamburgeres lehúzott rolóján két felirat: műszaki okok miatt zárva és eladó, pénztáros munkatársat keresünk. A pályaudvar sorsának metaforája. A két őr szerint szó sincs bezárásról és itt épülő kórházról.

„A Déli heteken belül újra működni fog. Különben minek költenének rá több tízmilliót?” – érvel egyikük. Másikuk szerint szinte az összes sínt felújítják, több műszakban zajlik a munka. Úgy véli, a Délire szükség van, Kelenföld nem tudja ellátni hosszú távon a forgalmat, pláne nyáron. „Ha bezárás, eladás lenne tervben, az irodisták már itt zokognának” – teszi hozzá. A MÁV közleménye is a munkálatokról szól: az alagút várhatóan április második felétől ismét használható, ha újabb bombákat találnak vagy nagyon esős lesz az idő, akkor lehet csúszás. A versenyeztetési eljárás keretében a Gradex Kft. végzi a munkálatokat.

Ugyanakkor olyat is hallani, hogy a kormány arra kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, vizsgálja meg, miként lehetne véglegesen Kelenföldre költöztetni a Déli pályaudvart. Beszélik, hogy helyén egy megakórházat akarnak létrehozni. Egyes vasutasok szerint előbb-utóbb bezárják a Délit, mert „Rogán ezt akarja”. Többségük jelenleg más-más pályaudvaron dolgozik, Kelenföldről azt mondják, az épület az összeomlás szélén van. Fejlesztés helyett elvettek néhány vágányt és P+R parkolót alakítottak ki.

Hogy ki a felelős a Déli pályaudvari földcsuszamlásért, még nem tudni. A MÁV és az önkormányzat egymásra mutogat – lévén az alagút feletti terület egyik fele az egyikhez, másik fele a másikhoz tartozik. A MÁV szerint a tartós esőzés, az összegyűlt víz miatt csúszott meg a föld. Egy, a környék viszonyait jól ismerő szakember viszont azt mondta a 444.hu-nak, hogy az omlásban a rossz munkaszervezésnek is szerepe lehetett: az elmúlt években közmunkások dolgoztak az alagút felett, a terület „kigazolása” volt a feladatuk. Annyira megritkították a növényzetet az akácoscserjés részen, hogy az is hozzájárulhatott az erózióhoz. A Vasárnapi Hírek úgy tudja, a „gazolást” valójában a környékben lakók kérték az önkormányzattól, mert zavarta őket a bokrok mélyén megbúvó hajléktalantelep.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!