Hiúságból, emberi becsvágyból szőtt hatalomvágy és a vesztes állapotban felismert szeretet feszül egymásnak Shakespeare remekművében, a Lear királyban.
Az öregkor hattyúdala helyett egy ereje teljében lévő uralkodó mélyrepülésének lehetünk tanúi a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Bagó Bertalan rendezte előadásában Cserhalmi György címszereplésével. Mint ahogy Lear sorstársa, Gloster gróf Gáspár Sándor hitelesen kimunkált alakításában is egy tragikus félreértés áldozata. A király az őrületben ismeri fel a valóságot, az örökségből kitagadott lánya, Cordelia a Bohóc jelmezében szembesíti őt a szeretet hiányával. A herceg pedig szeme világától megfosztottan nyeri vissza a látását kisebbik fia mesterkedéseire elsőszülöttje ellen. A játszma vége sorsszerűen a pusztulásba vezet.
Shakespeare kozmikus térbe, a régi világrend és az új ütköztetésébe helyezett egyszerre univerzális és kortalanul korszerű sorstragédiája értő feldolgozásban szólal meg a székesfehérvári társulat előadásában. Az Új Színház és a Nemzeti szétrombolt csapatából érkezett színészekkel kétségkívül új korszak kezdődött a Fehér megyei színház életében. Cserhalmi és Gáspár karizmatikus „öregjei” mellett kimagaslóan szép ívű alakítást nyújt Földes Eszter Cordelia és a Bohóc kettős szerepében. Makranczi Zalán cselszövő fattyúja, Edmund a kezdeti butyutaságból kiindulva félelmetes erőt sugall SS-tisztes egyenruhájában. Derzsi János száműzött Kent grófja kósza, riadt aggastyánként bolyong az érthetetlenségek erdejében. A Gonerilt alakító Radnay Csilla egyszerre hozza a kéjsóvár dívaságot és a tudatos képmutatás gyilkos „báját”. A meglepetés erejével hat a csupa izom akrobatákat is meghazudtoló mozgáskultúrájával Krisztik Csaba. A jámbor Edgar figurájából a tiszta erény lovagjává változik.
Vereczkei Rita díszlet- és jelmeztervező szürreális szoborparkba helyezte a drámát. A színpadképet monstre emlékmű „hasonmások” uralják. Az elmúlt század történelmére asszociálható bábok, amelyek kártyavárként leomlanak az előadás végére. A nézők fantáziájára van bízva, mit olvasnak ki belőle: a diktatorikus korok eszményét, a bálványimádást, utalást a rendszerváltásra, netán az emberi pszichében zajló folyamatokra. Ugyanez a többértelmű játék jelenik meg a szöveghasználatban is. A letűnt kor bábjai, az öntelt, magabiztos Lear, az alattvalói lelkülettel szolgáló, örökké résen levő Gloster, a haragvó, esztelen Kent Vörösmarty Mihály költői nyelvét beszélik, míg a trónöröklés titánjai, a trónkövetelő fiatalok Nádasdy Ádám mai szóhasználatában szólalnak meg. A Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar rezesbandája az irónia hangján tagolja a jeleneteket. Mintha csak a régi világ maradványaként utalna arra, hogy a hatalom átadása megkerülhetetlen. A régi világnak pusztulnia kell, jönnek az utódok, akik határozottak, céltudatosak, cselszövések, emberáldozatok árán is leváltják az elődöket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
