Alföldi Róbert sokak szemében vörös posztó, de a nevével eladható bármilyen újságcikk. A Nemzeti színház épülete márciusban lesz tízéves, ezt díszelőadással, kiállítással ünneplik.
– Talán ennek a helynek van leginkább lehetősége arra, hogy művészi szempontból kockáztasson. Kötelessége, hogy most ne próbáljon csöndben maradni, hanem legyen minél hangosabb, valós ügyekről beszéljen, történelmi dolgokat is vizsgáljon, a leginkább társadalmi problémákkal foglalkozó helynek kell lennie.
– Mostanában nem nagyon voltak a Nemzeti körül balhék…
– El vannak foglalva mással.
– Ilyen szempontból már nem ön a sztár, hanem az Új Színház.
– Ez viszont nem látszik a látogatottságunkon.
– Vagyis a színház körüli botrányok nem az előadások miatt voltak, hanem az ön személye miatt?
– Abszolút. Az a baj, hogy én vagyok itt.
– Miért csípi sokak szemét?
– Mindenféle vélt vagy valós tulajdonságom, szokásom miatt. Vörös posztó vagyok abból a szempontból is, hogy az előző kormány nevezett ki, és amiatt is, mert lehet rólam tudni, hogy semmit nem fogok azért csinálni, mert azt gondolom, hogy az politikailag vagy a hatalomhoz való dörgölődzésben kifizetődő.
– Azért sejthető, hogy nem hú de nagyon jobboldali. És az előadásaiban pedig politizál.
– Az a dolgom. Nem úgy politizálok, hogy azt mondom, erre vagy arra a pártra szavazzunk, és nem ültem politikus háta mögé föl a tribünre. Hanem gondolkodó emberként próbáltam a problémákra rávilágítani.
– De emiatt ebben az abnormális világban besorolják ide vagy oda.
– Ettől viszont nem azt kell gondolni, hogy én nem vagyok normális. Nagyon sokat támadtak, rengeteg balhé volt, igen durva ügyek, de abba, hogy a színház hogyan működik, mit mutat be, mik vannak az előadásokban, nem szóltak bele. Cenzúra soha, semmilyen módon nem volt.
– Az nem cenzúrára tett kísérletet, ha valaki az előadások bizonyos jeleneteiből felháborodva képeket mutogat a parlamentben?
– Dehogynem. A jelenetet azonban nem kellett átrendeznem, nem kellett levennem repertoárról a produkciót. És végül nem rúgtak ki. Félig viccesen azt szoktam mondani, ha ezeknek a szélsőséges erőknek valamiféle publicitásra van szükségük, engem kezdenek cseszegetni, mert akkor mindenki odafigyel rájuk. Bár most már sajnos sokkal végletesebb ügyeket találnak ki.
– A nevével eladható bármilyen újságcikk, akár bulvárlap címoldalára is lehet kerülni.
– Persze. Ezt kitalálták már a választások előtt. Több politikai irányzatnak fontos törekvése volt, hogy Alföldi menjen a Nemzeti éléről.
– Amikor bemutatta a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabot, aminek egy homoszexuális fiatalember a hőse, a premierkor egy vállaltan homoszexuális festő tárlata is megnyílt a Nemzetiben, és mindez a választások napján… akkor azért tudható volt, hogy ez kiveri a biztosítékot.
– Amikor az évadot terveztük, eszembe nem jutott, hogy ez a választások napja. Később, amikor erre rájöttem, megváltoztathattam volna a premier időpontját, de abban a pillanatban elvesztem volna. Hiszen akkor olyan szempontokat kezdek figyelembe venni, amik kiszámíthatatlanok. És akkor hol állok meg, mi az, amit még figyelembe veszek, és mi az, amit már nem?
– Miről fog szólni az ön Hamletje?
– Arról, hogy kizökkent az idő. Hogy hogyan nem vesszük észre, ha például bezárnak egy színházat, vagy a kultúrát háttérbe szorítják, s ez miképp hat ki az életünkre, hogyan enged át terepet olyan erőknek, amelyektől nagyon nehéz visszatalálni a normális kerékvágásba. Politikus előadás lesz, de nem aktuálpolitikus.
– Miért nem a nyitóelőadás napján, március 15-én ünneplik a tízéves jubileumot?
– Mert akkor nemzetközi színházi fesztivál, Hamlet főpróbahét és nemzeti ünnep is van. Nem akartam, hogy a mi ünnepségünk ezekkel összecsússzon, kapja meg önállóan a maga rangját. Ezért ünneplünk március 25-én Az ember tragédiája díszelőadásával. Erre tíz vidéki városból busszal is érkeznek pedagógusok. Fotókiállítás is lesz a színházban, valamint a tervek szerint a Rákóczi hídra a Nemzet Színészei cím eltávozott birtokosainak portréit festik meg.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!