– Amikor az élére került, azt mondta, hogy tulajdonképpen nem tudja, mi a Nemzeti Színház. Azóta tudja?

– Talán ennek a helynek van leginkább lehetősége arra, hogy művészi szempontból kockáztasson. Kötelessége, hogy most ne próbáljon csöndben maradni, hanem legyen minél hangosabb, valós ügyekről beszéljen, történelmi dolgokat is vizsgáljon, a leginkább társadalmi problémákkal foglalkozó helynek kell lennie.

– Mostanában nem nagyon voltak a Nemzeti körül balhék…

– El vannak foglalva mással.

– Ilyen szempontból már nem ön a sztár, hanem az Új Színház.

– Ez viszont nem látszik a látogatottságunkon.

– Vagyis a színház körüli botrányok nem az előadások miatt voltak, hanem az ön személye miatt?

– Abszolút. Az a baj, hogy én vagyok itt.

– Miért csípi sokak szemét?

– Mindenféle vélt vagy valós tulajdonságom, szokásom miatt. Vörös posztó vagyok abból a szempontból is, hogy az előző kormány nevezett ki, és amiatt is, mert lehet rólam tudni, hogy semmit nem fogok azért csinálni, mert azt gondolom, hogy az politikailag vagy a hatalomhoz való dörgölődzésben kifizetődő.

– Azért sejthető, hogy nem hú de nagyon jobboldali. És az előadásaiban pedig politizál.

– Az a dolgom. Nem úgy politizálok, hogy azt mondom, erre vagy arra a pártra szavazzunk, és nem ültem politikus háta mögé föl a tribünre. Hanem gondolkodó emberként próbáltam a problémákra rávilágítani.

– De emiatt ebben az abnormális világban besorolják ide vagy oda.

– Ettől viszont nem azt kell gondolni, hogy én nem vagyok normális. Nagyon sokat támadtak, rengeteg balhé volt, igen durva ügyek, de abba, hogy a színház hogyan működik, mit mutat be, mik vannak az előadásokban, nem szóltak bele. Cenzúra soha, semmilyen módon nem volt.

– Az nem cenzúrára tett kísérletet, ha valaki az előadások bizonyos jeleneteiből felháborodva képeket mutogat a parlamentben?

– Dehogynem. A jelenetet azonban nem kellett átrendeznem, nem kellett levennem repertoárról a produkciót. És végül nem rúgtak ki. Félig viccesen azt szoktam mondani, ha ezeknek a szélsőséges erőknek valamiféle publicitásra van szükségük, engem kezdenek cseszegetni, mert akkor mindenki odafigyel rájuk. Bár most már sajnos sokkal végletesebb ügyeket találnak ki.

– A nevével eladható bármilyen újságcikk, akár bulvárlap címoldalára is lehet kerülni.

– Persze. Ezt kitalálták már a választások előtt. Több politikai irányzatnak fontos törekvése volt, hogy Alföldi menjen a Nemzeti éléről.

– Amikor bemutatta a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabot, aminek egy homoszexuális fiatalember a hőse, a premierkor egy vállaltan homoszexuális festő tárlata is megnyílt a Nemzetiben, és mindez a választások napján… akkor azért tudható volt, hogy ez kiveri a biztosítékot.

– Amikor az évadot terveztük, eszembe nem jutott, hogy ez a választások napja. Később, amikor erre rájöttem, megváltoztathattam volna a premier időpontját, de abban a pillanatban elvesztem volna. Hiszen akkor olyan szempontokat kezdek figyelembe venni, amik kiszámíthatatlanok. És akkor hol állok meg, mi az, amit még figyelembe veszek, és mi az, amit már nem?

– Miről fog szólni az ön Hamletje?

– Arról, hogy kizökkent az idő. Hogy hogyan nem vesszük észre, ha például bezárnak egy színházat, vagy a kultúrát háttérbe szorítják, s ez miképp hat ki az életünkre, hogyan enged át terepet olyan erőknek, amelyektől nagyon nehéz visszatalálni a normális kerékvágásba. Politikus előadás lesz, de nem aktuálpolitikus.

– Miért nem a nyitóelőadás napján, március 15-én ünneplik a tízéves jubileumot?

– Mert akkor nemzetközi színházi fesztivál, Hamlet főpróbahét és nemzeti ünnep is van. Nem akartam, hogy a mi ünnepségünk ezekkel összecsússzon, kapja meg önállóan a maga rangját. Ezért ünneplünk március 25-én Az ember tragédiája díszelőadásával. Erre tíz vidéki városból busszal is érkeznek pedagógusok. Fotókiállítás is lesz a színházban, valamint a tervek szerint a Rákóczi hídra a Nemzet Színészei cím eltávozott birtokosainak portréit festik meg.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!