Kattra Imrével már az időpont egyeztetése is öröm volt. A telefonban elmagyarázta az útvonalat, majd cinkosan megkérdezte, hányan megyünk. „Mert azért egy pohár borral megkínálhatom magukat, ugye?” A jubileumi Pincefesztivál előtt bebarangoltuk az etyeki borvidéket.

Kattra Imre

- – Kép 1/4

A Kattra Pincészetben kezdjük a napot, méghozzá reggel. Egy rozé borral nyitunk, amivel kényelmesen letelepedünk egy asztalhoz a kellemesen hűs teremben. „Magyarország nagyon kedvező helyzetben van, legalábbis borvidékek tekintetében. Itt egyszerre vannak jelen a délies, mediterrán éghajlatot és a kicsit zordabb körülményeket kedvelő szőlőfajták. Etyek ebből a szempontból az utóbbiak közé tartozik, és ha lehet mondani, fejlődőben van” – kezd a mesélésbe Kattra úr. Mi­­közben mi a borunkat kortyolgatjuk, el­­meséli, hogy az elmúlt 20 évben a magyar borok minőségi változáson mentek keresztül. „És a fogyasztók is fejlődnek” – teszi hozzá. Míg régebben sokan bármit megittak, amit a boltban találtak, egyre többen keresik a minőséget, egyre tudatosabban választanak bort. Neki kialakult vevőköre van, borai külföldre is eljutottak. A pincészetből rálátni Kattra úr szőlőjére, miközben borairól mesél, szeretettel mutat a távolban katonás rendben sorakozó tőkékre. Etyeken jelenleg száznál is több (kisebb-nagyobb) pincészet működik, és körülbelül 30, ahol eladásra is kínálnak bort. Az egymás mellett élés azonban nem pusztán konkurenciát jelent a borászoknak, akik kifejezetten inspirálónak tartják egymás közelségét. Kattra Imre például még a borászok kórusában is énekel, ráadásul amikor tanácsot kérünk tőle, merre induljunk tovább, gondolkodás nélkül sorolja a pincészeteket, mindenkiről megjegyzi: nagyon szép borai vannak.

Matolcsy Sára szintén borral fogad. Bár itt már próbálunk tiltakozni egy kicsit, gyorsan leszereli ellenállásunkat. „Délelőtt a legjobb bort kóstolni” – tudjuk meg tőle, innentől nem is tiltakoztunk többet, amikor a friss, illatos, gyümölcsös borok felsorakoznak az asztalon. Energikus asszony, nagy tervekkel – szinte vég nélkül sorolja a csábítóbbnál csábítóbb ötleteket, amelyekkel vendégeiket borkóstolásra ösztönzik. „Csak az a kár, hogy alig van pince, ami mindig nyitva várja a látogatókat” – sajnálkozik. A teraszon ülünk, letisztult környezetben, észrevétlenül mélyedünk bele a beszélgetésbe, ami kezdetben még a borokról, a fogyasztókról és a kereskedelemről szól, később már áttévedünk a gasztronómia, onnan a háztartás, majd más mindennapi témák területére. „Ezt szeretem a legjobban. Beszélgetni az emberekkel. Nehéz elképzelni, de korábban nem is nagyon ittam bort. Sőt, inkább a Scotchot szerettem. A bor viszont másfajta ital. Az ember elkezd beszélgetni, feloldódik, jól érzi magát. Pláne ilyen környezetben” – meséli, miközben tölt még egy kicsit a poharunkba. Aztán ismét a termés kerül terítékre: hihetetlen lelkesedéssel ecseteli egy 2010-es sikertörténetüket. Jégbort készítettek, nem is akármilyet! Elké­­pesztően bonyolultnak hangzik az eljárás – a szőlőszemeknek –7 fokon kell megfagyniuk ahhoz, hogy ez a desszertbor elkészülhessen. És természetesen szerencse is kell hozzá. A végeredmény viszont magáért beszél, legalábbis az Etyeki Kúria esetében. Stilizált pingvinnel fémjelzett címkéjű jégboruk mindenki tetszését elnyerte, akinek sikerült megkóstolnia.

Végül egy kis, családi pincészetbe látogatunk el. Fetzer Csaba is borral fogad minket, miközben a pince előtti padokon kínál hellyel. Mellettünk kemence, akár többkilós csülkök sütésére is alkalmas – a sok bor után már ki vagyunk éhezve, szívesen rágnánk is a sok kortyolgatás után. Kívánságunk rögtön teljesül, a ház borához a ház kolbásza társul: saját töltésű, friss, fűszeres, enyhén csípős. Maga a csoda, friss kenyérrel tálalva. Áradozva dicsérjük a kolbászt és a bort is. Fetzer úr azonban csóválja a fejét. „Mindig elégedetlen vagyok. Ilyen a természetem, igyekszem a lehető legjobban csinálni a dolgokat, de állandóan van hová fejlődni.” 2000-ben kezdett borászkodni, rögtön az első évben aranyéremmel tüntették ki. „Minden egy borhűtővel kezdődött. Illetve talán még korábbra kellene visszamenni, egy sárospataki nyaralás alkalmával kóstoltunk etyeki bort a húsleveshez és a rántott borjúszelethez. Akkor kezdtünk el figyelni arra, hogy mit iszunk. Jött a borhűtő, aztán az ötlet: készítsünk mi is bort” – mesél a kezdetekről. A lelkesedésből és a kísérletező kedvből azóta sem vesztett semmit, egy idő után azon kapjuk magunkat, hogy borkősavról, tölgyfahordókról, reduktív borokról beszélgetünk. És az örök elégedetlenségről. Pedig a friss, könnyű, zamatos borban mi hibát nem találunk semmit – talán csak azt, hogy hamar elfogy a pohárból. Viszont varázsütésre újra meg újra megtelik, szinte már érezzük, hogy a napon ülve baj lehet ebből a poharazgatásból. És akkor jön a legnagyobb meglepetés. Fetzer Csaba saját kezűleg tölt szódát a szifonból! Mi ilyesmire gondolni sem mertünk korábban… „A jó bor fröccsnek is jó” – mosolyodik el a gazda, mi pedig elégedetten kortyolunk a hűsítő – és most már kevésbé tömény – italból. Újabb tabu dőlt meg, borásszal is lehet fröccsözni.

Szép napot töltünk Etyeken, észre sem vesszük, hogy repül az idő. Már megnyúlnak az árnyékok, hűlni kezd a levegő, amikor felkelünk az asztaltól. Pedig még csak három helyen jártunk a rengetegből, sok bor várna még kóstolásra, de ez már másik alkalomra marad. Ötletekből viszont nincs hiány – mindhárom pincében remek tippeket kaptunk. „Ez így megy. Ha jön valaki, és megkóstolja a boromat, de valami mást keres, elirányítom máshoz, akinél megtalálhatja a saját ízléséhez passzoló bort” – meséli Fetzer úr. Ami mind­annyiukra jellemző: óriási szeretettel beszélnek egymásról, a munkájukról, a borokról. Nyugodt, gyönyörű környezetben. Szívünk szerint vissza sem térnénk a fővárosba. De azt mindenképpen megfogadjuk, hogy gyakran ellátogatunk még az etyeki borvidékre. És nem csak a borok, hanem a borászok miatt is, akik szívvel-lélekkel igyekeznek népszerűsíteni a környék kiváló adottságai miatt egyre népszerűbb borait.

 

Az Etyek-Budai borvidék Magyarország „legfiatalabb” borvidéke, annak ellenére is, hogy már az Árpád-házi királyok idejében virágzott a szőlőtermelés. 1890-ben a filoxéra szinte teljesen elpusztította az ültetvényeket, a szőlőkultúra sokáig nem lendült fel. A 19. század végén azonban megjelent a térségben a Törley család, és így a szőlő is. Elsősorban fehér szőlőt termesztenek a mintegy 1600 hektárnyi területen, de az utóbbi években egyre több vörös bor is készül a térségben, amely pezsgőjéről is híres. Etyek és környéke elsősorban azért lehet népszerű, mert közel van a fővároshoz, nem véletlenül nevezik Budapest Szőlőskertjének. Az etyeki bor lassan, de biztosan lesz egyre ismertebb, köszönhetően az évről évre megrendezett Pincefesztiválnak, amelyet idén már 10. alkalommal látogathatnak az érdeklődők május 18. és 20. között. A térség ismertségéért rendkívül sokat tett Rókusfalvy Pál, aki rendezvények, szakmai programok szervezésével és határtalan lelkesedésével messzire viszi az etyeki bor hírnevét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!