Irodalmi szakkör működik Rada Lilla rendező vezetésével a váci börtönben. Kilenc elítélt jár rendszeresen óráira, hogy valamit megőrizzenek a külvilágból, és ne hagyják el magukat. Beköltözésük előtt egyikük se rajongott a színházért, de a közös élmények hatására megszerették, és szabadulásuk után rendszeres színházlátogatók kívánnak lenni.
Mesélték, hogy a kedden és csütörtökön tartott szakkör már-már baráti társasággá alakult, ahol nem az üzletelés, székdobálás vagy a hierarchia megteremtése a cél, hanem a közös tanulás, játék, valamint a hétköznapokból való kiszakadás. Nem is vesznek be akárkit. Aki kizárólag kapcsolati tőkehalmozásból kéri felvételét, azt kipenderítik. Bizonyos bűntettek elkövetőit sem látják szívesen. Úgy látszik, nem csak a börtönfilmekben gyűlölik őket…
Évente ötször-hatszor játszanak közönség előtt, ami persze a bentlakókból verbuválódik. Többnyire l’art pour l’art műsorokat és saját maguk által írt börtöndarabokat adnak elő, mert erre van igény. Néhány rabtársuk már annyira elszakadt a külvilágtól, hogy semmi sem érdekli, ami kint történik, de a belső ügyek még képesek felrázni őket.
Az átlag börtönlakó nem értené, éppen ezért utálná Mrożek Mulatságát. Az új „társulat” életében először kívülről jött közönség azonban más szemmel nézi az előadást.
A darab három különböző jellemű ember találkozása a valósággal. Rada Lilla megkettőzte a figurákat, így a társulat hat tagja formálhatja meg őket. Egyszerre ugyanazok a karakterek és mégis mások. Egymás tükörképei. A hétköznapi monotonitásból keresik a kiutat, legyen szó mulatságról, esküvőről vagy akár temetésről is. Hol van a mulatság? Kint vagy bent? Kihagyták őket vagy nem is volt soha? Egy börtönben ezek a kérdések még erősebben csengenek, a darab komor színezetet kap. A kirekesztettség érzése itt nemcsak (ön)bizalomhiányból fakad, hanem valós, megingathatatlan állapot.
A csöndes terem, a lepucolt asztal, amelyen összesen egy üres „csavaroskifli” (kis italosüveg) árválkodik, mind azt jelzi, ma sem lesz muri. A legkiábrándultabb úgy dönt, eldobja magától az életét, mert becsapták, és rá többé nem vár semmi. Társai próbálják lebeszélni, majd hirtelen ráébrednek, hogy az legalább őket kizökkentené az egyhangúságból.
Az elítéltek finom módszereket alkalmaznak, az erőszakot stilizálják, de így is eszünkbe juttatják az elmúlt hónap váci eseményeit, amikor P. István egy lepedővel akasztotta fel magát az emeletes ágyra a háromfős zárkában, illetve amikor két fogvatartott olyan súlyosan bántalmazott egy harmadikat, hogy az életét vesztette.
Ilyen közegben az alapvetően filozofikus darab véres valósággá válik. Bent lenni, és mégis kívül.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
