Jövő vasárnap láthatják a Kultúrház utolsó adását a Magyar Televízióban. Winkler Nóra és a kultúra egy szűkebb területe a csütörtök esti sávban kapott helyet.

 
Winkler Nóra: Sokakkal fogok együtt dolgozni a régi csapatból

 

– A Kultúrház helyett egy filmklub jellegű, mozis műsort készítünk. Az új produkció csütörtök esténként fut majd az m1-en, moziajánlókkal, DVD-bemutatókkal. Ha lesznek magyar filmek, azokról is beszámolunk, illetve stúdióvendégeket fogadunk – mondta el lapunknak Winkler Nóra. – Újra délelőtti sajtóvetítésekre fogok járni, kávét szürcsölni, filmeket nézni – így képzelem el az őszt és a telet. Gyakran járok moziba, szeretem az eldugott kis filmeket és a művészmozikat. De ha van egy jól megrendezett akciófilm vagy vígjáték, azt is megnézzük a barátokkal – mesélte a műsorvezető, aki filmelmélet szakon végezett az ELTE-n, és az egyetem alatt szeretett bele a mozikba, különösen a régi, fekete- fehér filmekbe. – Engem nem önmagában a televíziózás érdekelt, hanem az, hogyan lehet a kultúrát a legvonzóbb formájában bemutatni tévében. Öt évvel ezelőtt kifejezetten a Kultúrházhoz hívtak. Ez hosszú idő, még nem búcsúztam el a műsortól. Sebaj, legalább végre valahára kiderült, mi igaz a pletykákból, és hogy kaptam helyette olyan műsort, ami érdek el. Sokakkal fogok együtt dolgozni a régi csapatból, ez fontos nekem – nyilatkozta, majd így folytatta: – Az utolsó Kultúrház egy best of adás lesz, az elmúlt öt év legkedvesebb anyagaiból állítjuk össze. Az én kedvencem a New York-i Magyar Kulturális Évadról készült filmsorozatunk. Ma is előfordul, hogy megállítanak az utcán és megköszönik ezeket a darabokat… Winkler Nóra a Bátor Tábor Alapítványnak is dolgozik, amely krónikusan beteg gyerekek élményterápiájával foglalkozik. – Jóté kony sági árveréseket vezetek. Másképpen lelkesít, mint a hétköznapi munkám: mintha még fontosabb, még helyénvalóbb dolgokra fordítanám az időm. A nyáron két másik jótékonysági szervezet is megkeresett, és amennyire csak erőmből futja, részt veszek a programjaikban – ígérte a tévés. – Különböző művészeti alapítványok, szervezetek is fordulnak hozzánk, hogy adjunk kreatív és kommunikációs tanácsokat a működésükhöz. Ez nem is lep meg, hiszen az elmúlt öt évben naponta és hetente látszott, mit tud ez a csapat együtt. Ezt a műsort mi találtuk ki és fejlesztettük, ilyet szerintem bármikor tudunk készíteni. Imádtuk a Kultúr házat, ahogyan egymást is szeretjük. Most ugyan kisebb csapatokban és ritkábban dolgozunk együtt, de hetente közösen vacsorázunk. Meglátjuk, merre mennek a dolgaink…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!