Bulvárszabadság

Azon a vasárnapon délelőtt a szabad sajtó melletti demonstráció zajlott (lásd erről hetilapunkban, itt), este a Katona Kamrájában Lucy Kirkwood kortárs angol szerző darabja a bulvársajtó működését mutatta.

És mindkettő korunkról nyújtott látleletet.

Mert bár utóbbiban két bulvárszerkesztőség kulisszatitkaiba leshettünk, ám saját világunk kacsintott vissza ránk. Amelyben a mellek a fejünkre nőnek, átmosott agyú, médiamanipulált szívű emberek rohangálnak. És amelyben a csillogás, lazaság mögött a munkanélküliség dúl.

A darab két része egy férfi és egy női verzióra tagolódik. Az elsőben egy személyiségi jogában megsértett apa bosszúját, a másodikban egy nemrég kirúgott újságíró állásinterjúját láthatjuk. És mindkettőtől összeugrik a gyomrunk.

Még akkor is, ha az első rész után még nem igazán érteni, miért is kell végignéznünk egy minden hájjal megkent szerkesztő (a most is nagyszerű Kocsis Gergely) profi lelki hadviselését egy nyomorulttal szemben, akinek két vállra fektetése, s megtörése nemcsak szisztematikusan, de a rendszer megtámogatásával történik.

Mindez számunkra nem sok dilemmát tartogat.

A második résszel lesz teljes és igazán húsbavágó a látkép. A női verzió még cinikusabb, és nem is kell megemelni a valóságot, hogy amit látunk, karikaturisztikus legyen.

Persze tudjuk, a látottaknál még keményebb, romlottabb világ ez. Itt direktben nem aláznak meg senkit a hatalommal bírók, sőt még némi empátiát is mutatnak, ráadásul ők is csupán áldozatok. No, de akárhogy is, a regnáló rend kiszolgálói, fenntartói, és mindenekelőtt nyereségeit élvezői.

Máté Gábor rendezése okosan és aprólékosan építkezik és kellően színészcentrikus.

Rujder Vivien alakja mindvégig titokzatos, leplezi, milyen elvek mentén is sürög-forog ebben a világban, mert pontosan tudja, aki dolgozik, időnként le kell nyelnie ezt-azt. Tasnádi Bence az önfeladás mintaképe. Pelsőczy Réka (képünkön) elképesztő erős alakítása gyilkos: plasztikusan ábrázolt szerkesztőnője maga a megtestesült trendi lady.

Kirkwood darabja, a Katona előadása rendkívül szórakoztató. És rendkívül keserű. Akarva-akaratlanul is jóval többről szól, mint a bulvárról: egy egész struktúrát és szellemiséget leplez le. Kifejezetten fájnak a történetbéli megtörések, mert – a két remek színésznek, Takátsy Péternek és Dér Zsoltnak is hála – jó néhány pillanatig elhisszük, hogy kellő sérelemmel vagy az uralkodótól eltérő világlátással, moralitással valóban szembe lehet menni akár egy egész rendszerrel is. Elhisszük, létezhet (egy)személyes forradalom, születhetnek hősök. És fáj újra csak szembesülni a realitással: aki éhezik és nyomorog, az a túlélésre játszik, annak nem lehet esélye a győztesekkel szemben, az ennyire könnyen bedarálható.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!