Erdei körökben régóta népszerűségnek örvend a medvehagyma. Nevét onnan kapta, hogy a mackók imádják ezt a fokhagymaszagú, árnyékban megbúvó, zöld levelű, fehér szirmú növényt.
A városi ember újabban kultuszt épít köré: fesztiválok, erdei túrák szerveződnek a Bakonyban, a Mecsekben – aminek a helybéliek örülnek, így egy hónappal korábban kezdődik az amúgy májusban induló turistaszezon. Mert mi másért járnánk a hűvös és sáros, ráadásul barnán borongós Magas-Bakonyt, ha nem hirdetné a tavaszt a hegyoldalt szőnyegként borító medvehagyma.
Zsákokkal, ponyvákkal is jönnek, hagymástól tépik, tiporják, tarolják, pedig van elég, jut mindenkinek – mesélik Bakonybélen. Meg aztán a medvehagymaszedésnek is technikája van, s persze etikája. Érdemes óvatosan tépni a leveleket, hogy a hagymája a földben maradjon, s jövőre is kihajtson. Ha levelenként szedjük, ellenőrizhetjük a fokhagymaszagot: így a biztonságos, hogy ne tévesszük össze a mérgező májusi gyöngyvirággal vagy az őszi kikericcsel.
Pár éve még csodabogárnak számítottak a medvehagymagyűjtők, akik jobbára a gyógyhatása miatt szedték. Enyhíti a gyomorpanaszokat, tisztítja a vesét, csökkenti a vérnyomást. Mostanában lehet leves, lehet krém vagy főzelék, sőt lekvár. Erdei fűszer és turmixalapanyag. Jól fagyasztható, tartós aromaforrás.
A medvehagymaszedés hőse egy idős pesti asszony, aki minden tavasszal elbuszozik néhányszor a Bakonyba a hajnali járattal. Ingyen. Megszedi a cekkereit, majd az esti busszal hazadöcög. Másnap reggel már a piacon árulja, csokronként 200 forintért.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!