Auguszt Elek 1869-ben kapott engedélyt édességek árusítására. Az utána következő generáció tagjai már mind szakavatott cukrászok lettek. A szakértelem és az üzleti érzék tartja életben több mint 140 éve az Auguszt család cukrászdáit, amelyek történeteit most egy kiállítás dolgozza fel az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Az édes pillanatok című tárlat a cukrászdinasztia harmadik generációjának, Auguszt Elemérnek a századik születésnapja alkalmából nyílt tavaly decemberben és a tervek szerint utazókiállítás lesz belőle. A március 3-ig látogatható tárlat a családfán kívül cukrászati eszközöket és az üzletek egykori berendezési tárgyait is bemutatja, köztük egy gázzal működő kávéfőzőt, amellyel nem csak a minket kalauzoló Auguszt József, hanem édesapja, Elemér is főzött feketét. A család mondása is tőle származik: a kávé mellé jár egy mosoly is. A cukorkaboltból 1915-ben a budai Gerbeaud-ként is emlegetett cukrászda lett a Krisztina körúton, a mai Déryné étterem helyén állt. Odajárt a kor számos bonvivánja Bartóktól Máraiig.

A család tagjai nemcsak a cukrászat mesterei, hanem ízig-vérig vállalkozók a javából – állítja a múzeum igazgatója, Kiss Imre. Úgy véli, emiatt tudott ennyi ideig és ilyen sikeresen fennmaradni a családi üzlet, annak ellenére, hogy az üzlethelyiségeket kétszer is államosították, Augusztékat pedig kitelepítették 1951-ben. Auguszt József szerint a sikerhez elengedhetetlen volt a női családtagok és a feleségek közreműködése. „Minden generációnál a nőknek nagyon fontos és pozitív a szerepe, agilis üzletasszony volt minden női felmenőm, ezért tudunk sikeresen működni több mint 140 éve. Például a kitelepítés után az édesanyám szorgalmazta, hogy jöjjünk vissza Budapestre.” József egyik nővére, Olga viszi a farkasréti Pavilont, lányai a belvárosi Augusztban dolgoznak, a Fény utcai cukrászdát pedig József vezeti.

Auguszt József a Gerbeaud-ban volt ipari tanuló, a vendéglátó-iparit estin végezte, 1970-től dolgozik a Fény utcai, családi üzletben, a héten tüntette ki a magyar cukrászok ipartestülete. „Nem volt családi nyomás, választhattam volna más szakmát is, ahogy a fiam, Olivér is, aki ugyan tanult cukrász, de jelenleg másban utazik. A két kislányom 9 és 12 évesek, ők viszont cukrásznak készülnek” – meséli József, aki mindennap bejár a cukrászdába, a krémest például mindig ő főzi. Nagyapja, Auguszt E. József idején volt a legfényesebb a családi cégér, de közbeszólt az államosítás, majd a kitelepítés, ám a talpraállás és a folytatás mindig sikeresnek bizonyult. Olyannyira, hogy a legifjabb generáció ugyan még csak kisiskolás, de már ismerik a süteményes- és keverőtálakat. Józsefnek jelenleg az új mákos-vérnarancspürés-fehér csokimousse-os sütemény a kedvence. „Feleségem a nagy újító, bárhova megyünk, jegyzetel, és itthon kipróbáljuk a recepteket, de nem mindent lehet nálunk legyártani, pláne úgy, hogy meg is érje. Nem biztos, hogy ami külföldön működik, az itthon is fog, sok múlik például az alapanyagokon. Húsz ötletből egy-kettő jön be. Az édesapám nyolcvanadik születésnapjára gyártott, E80 nevű sütemény ötletét például Brüsszelből hoztuk.”

A Fény utcai üzletben hetente nyolcvan különböző édességet készítenek, igyekeznek a régi magyar cukrászat remekeit visszahozni, például kapható náluk Indiáner szelet. A többi híres cukrászatról Auguszt József azt mondja: szaglásszák egymás dolgait, s akivel igazán jóban van, annak még azt is megmondja, ha valamelyik sütemény nem sikerült jól.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!