A férfi és a női kromoszómák tánca, teremtéstörténet, párkapcsolati hálórendszer, függés és függőség játéka frenáki koreográfiára – ez a X&Y – battement de coeur (szívdobbanás), a Frenák Pál Társulat legújabb bemutatója, amely április 18. és 21. között látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
– Új darabja univerzális témát érint, a férfi és a nő ősi harcát, az élet eredetét.
– Az ember nem sok dolgot választhat az életében, ám azt mindenképpen, hogy kivel éli le az életét, ki az a másik pólus, akivel megosztja azt. A saját tapasztalataim alapján azt figyeltem meg, hogy azok az emberek, akik párban vannak és képesek nagyon őszintén rezonálni egymásra, tovább élnek. Ebben a darabban futurista hófehér dimenzióba vetítek egy párt, akik lehetnek Isten teremtményei, vagy Isten teremtményeinek a teremtményei, lombikbébik, robotlények. Látni a szemükben, hogy valami nem stimmel velük. A kérdés bennem visszanyúl az elembertelenedéshez, a spermabankokból induló, kifordított teremtési folyamatokhoz.
– Mindig komoly belső utazást járat végig a táncosaival. Ezúttal milyen inspirációkból indult ki?
– Már nagyon régóta izgat az, hogy duót csináljak. Még soha nem valósítottam meg ilyen jellegű, egész estét be- és kitöltő férfinő kettőst. Nem volt hozzá alkalmam, bátorságom, megfelelő motivációm. Ádám és Éva-, Rómeó és Júlia-, Sámson és Delila-hivatkozásokat is behoz a darab. Egy koreográfiai képben egyszerre látni például azt, ahogy egy pár küzd az életéért, közben percek alatt megöregszenek a szemünk előtt. A nagyon erős lelki kapcsolat képessé teszi az embereket a fizikai megterhelések kibírására. Ha rezonálunk egymásra, akkor több esélyünk van. Kitörni az egzisztenciális létből és megtalálni azt a pontot, ami tényleg összeköti az embereket, ezt is kutatjuk.
– Mindez egy lejtős hálórendszerben jelenik meg. Minek a metaforájaként?
– Mondjuk a fának az édenkertben. Manapság divat az új cirkusz, de én a rugalmassága, az elviselhetetlensége miatt választottam a hálót, nem az akrobatikus megközelítés, az ugrások, a szaltózás miatt. Ezt akár a Ludwig Múzeumban is ki lehetne állítani, mint képzőművészeti installációt.
– Sokfelé elmozdult, a fotózás, a rendezés irányába. Az intézeti bezártság élményéről pedig könyvet tervez írni. Milyen egyéb produktumokat várhatunk még?
– Óriási munka, nagy lelki erőt követel, hogy elszakadjak minden önkontrolltól, előítélettől. Már a Gördeszkákban és a Twinsben is megfogalmaztam valamit a gyerekkori élményeimből. Filmen valószínűleg jobban meg lehet csinálni, Isabelle Huppert például fantasztikus lenne az egyik szerepre. Tavaly Temesváron rendeztem egy darabot tizenegy román színésznővel, és újabb felkérést is kaptam tőlük. Kissé szomorú vagyok, hogy eddig nem sikerült Pestre elhozni az előadást, pedig több helyszín számára is felajánlottuk. Nyáron pedig a Kassai Balett kért tőlem egy táncdarabot, aminek szeptemberben lesz a bemutatója.
– Kiemelt társulatként hogyan képzelne el egy ideális támogatási rendszert?
– Kiemeltek vagyunk, de alulfinanszírozottak. Tizenöt éve ismétlem, hogy annak a nyolc-tíz társulatnak, akik közé mi is tartozunk, minimum egy hároméves folyamatos szerződés, kiszámítható támogatás kellene. Enélkül nem tudjuk a nemzetközi kapcsolatokat ápolni, az előadások finanszírozását biztosítani.
– A Szabó György vezette Trafónak óriási szerepe volt abban, hogy Franciaország után 1999-ben idehaza is megalapította a Frenák Pál Társulatot. Milyen a kapcsolatuk az új vezetéssel?
– Nekem az a benyomásom, hogy Nagy József is tiszteletben tartja azokat a művészeket, akik képesek aktualizálni magukat. Én magam is minden évben megküzdök azzal, hogy bevonzzam a közönséget. Eleinte nem volt telt házam a Tricks and Tracksnál sem, aztán folyamatosan nőtt a nézők száma. Bizonyos daraboknál viszont éreztem, hogy nem szeretik. A nehéz támogatási helyzet kihozta belőlem a makacsságot, hogy már azért sem akarok megfelelni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!