Anders Thomas Jensen: Ádám almái, Radnóti Miklós Színház

 
Anders Thomas Jensen: Ádám almái, Radnóti Miklós Színház - Fotó: Dömölky Dániel

A Radnóti Színház biztos receptként, vagy épp nagy merészen, egy kultfilm színpadra vitelét választotta új bemutatójául. Akárhogy is, fontos történetnek tartotta Anders Thomas Jensen 2005-ös dogmafilmjének tanmeséjét. Mert valóban mese ez, még ha neonácival, kútrabló arabbal és káromkodásokkal teletűzdelt is.

Egy példázatot látunk a megtörhetetlenné tevő vakhit és a kiábrándult józan racionalitás küzdelméről.

Szikszai Rémusz gördülékenyen és a jól kikevert tragikomikus színeket meghagyva mesélteti Jensen feketekomédiáját.

Aprólékosan kidolgozott életszerű mikrotörténésekkel ágyaz meg az irreális történetnek, s rántja közel hozzánk a parabolát. Színészeivel tudatosan a konkrét és a sztereotip határán egyensúlyoz, és az abszurd mezsgyéjéről fricskázza világgal való viszonyunkat.

Kártékony-e, ha nem akarunk szembesülni a valósággal, a sok szennyel és igazságtalansággal, és egy álomvilágot teremtünk magunk köré? Feltétlen bűn-e, ha az önbecsapást és önkéntes félvakságot választjuk, hogy túléljük a körülöttünk lévő világot? Mennyivel jobb, ha megroggyanunk a látványba, és feladjuk a küzdelmet?

Ivan krisztusi módon hisz abban, hogy még a legelvetemültebb ember is alapvetően jó, még a legnácibb is képes az elfogadásra, a legnagyobb erőszakot átélt is a békés, bosszúmentes együttélésre, a halálos ű elkövető a megváltódásra, mindnyájan az újrakezdésre. Végül is a történet őt igazolja, a goromba világ pedig őt igényli, mint egy falat kenyeret. Azt az embert, aki helyettünk is hisz a jóságban, helyettünk sem adja fel. És szerencsére a hit fertőző. Ahogy Ivan atya mondja, elég goromba dolog lenne, ha nem így lenne. Mert a hit, úgy tűnik, esély a világba való ismételt beilleszkedésre.

László Zsolt merészen elviszi Ivan figuráját addig, hogy annak vakbuzgalma már valóban szinte félkegyelműnek, idegesítőnek, sőt bicskanyitogatón kártékonynak tűnik. Pál András neonáci Adamja pedig meg tud győzni igazáról a vakhittel szemben. Adam akkor ébred rá, hogy mégis szükség van erre a csökönyös vakhitre, amikor felmerül a lehetősége, hogy mindez egycsapásra elvész. Schneider Zoltán alkoholista Gunnarja, és főként Rusznák András benzinkútrabló Khalidja maga az abszurd megtestesítője. Gazsó György dokijának rideg racionalitása borzongató. Csomós Mari és Újvári Milán pedig két gyönyörűségesen költői, titkot és humort hordozó alakot teremt. Egyébként meg – Pater Sparrow díszlete által – mindent beborít a fű reményzöldje.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!